Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy alapvetően csak írásbeli érettségi lesz most, kivéve a gyakorlati tárgyakból érettségizőknél. Ez 3178 embert érint csak.
Senkinek sem kötelező érettségit tenni, ha valaki úgy dönt, hogy nem szeretne érettségizni, annak ősszel lesz erre lehetősége. Ebben az esetben a jövő évi felvételi eljárásba tud bekapcsolódni - mondta a miniszter.
Az érettségi lebonyolítását úgy kell majd megszervezni, hogy egy teremben ne legyenek 10 embernél többen és közöttük legalább 1,5 méteres távolság legyen.
Az érettségik egyébként május 4-én kezdődnek, és nagyjából két hétig tartanak majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!