Kilenc év után megszűnik a Gödöllőn alapított Új Kezdet Párt - írja a HVG. A párt mögött Gimesi György gödöllői polgármester állt. A jobbközép beállítottságú szerveződés a centrista-kereszténydemokrata Európai Demokrata Párt tagja volt, 2018-ban az LMP-vel közösen indult és szerzett is egy mandátumot, amit Hohn Krisztina vett át.
Sértő-Radics István a párt elnöke, az EDP főtitkár-helyettese jelentette be hivatalos értesítésében a párt megszűnését.
A párt egyébként részt vett a 2021-es ellenzéki előválasztáson, ott két jelöltük nyert, az egyik Hohn Krisztina volt, viszont a tényleges választáson nem tudták legyőzni a kormánypárti kihívójukat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!