Megnevezték az ország legélhetőbb járásait

Van egy fontos kategória, amelyben a szombathelyi is ott van az élmezőnyben.

A nyugati országrész és a főváros kedvezőbb helyzetét mutatja a Takarék Index 2021-es, lapunkhoz is eljuttatott élhetőségi rangsora, amely járásonként veti össze a többek között az oktatási, egészségügyi, kulturális és vásárlási lehetőségeket.

Élhetőség szempontjából Budapest az élen…

A táblázatból kiderül, hogy a legmagasabb pontszámot Budapest kapta, majd őt a Fejér megyei járás követi. A főváros számos területen egyértelműen az élen áll, például az egészségügyi és a kulturális jellemzők, valamint a vásárlási lehetőségek tekintetében.

A különböző vizsgált tényezők alapján összeállított élhetőségi pontszámok szerinti első tíz járás Magyarországon
Takarék Index/ Sajtóanyag

Ami a rangsorolt első tíz helyet illeti, elmondható, hogy a főváros után a többi település nagyon hasonló számokat mutat. Ezek között csak olyan tekintetben vannak eltérések, mint a megfizethetőség vagy a munkaerőpiac.

Budapest vezeti az élhetőségi rangsort
Takarék Index/ Sajtóanyag

Általánosságban elmondható, hogy a nagyobb városok és környékük magasabb pontszámokat értek el a kulturális, oktatási, egészségügyi, de különösen a munkaerőpiaci mutatók esetében, ugyanakkor a bűnözési statisztikában rosszabb eredményeket produkáltak.

Az oktatásban sűrű az élmezőny, de Szombathely ott van a top négyben

A legmagasabb értékekkel itt is Budapest rendelkezik. Ezt követi a győri, a veszprémi, a szombathelyi és a bólyi járás. Itt az óvodáskorúakra jutó óvodai férőhelyek számát, a 8. osztályosok szövegértési és matematika kompetenciaeredményeit, valamint az egységnyi területre jutó középiskolai osztályok számát vették figyelembe.

Az oktatási pontszámok szerinti első tíz járás Magyarországon
Takarék Index/ Sajtóanyag

Budapest az általános iskolai kompetenciaszámokban és az elérhető középiskolai osztályok számában ugyan jobban áll, mint a többi járás, azonban az óvoda-férőhelyekben rosszabb eredményeket hozott.

A megyeszékhelyek és a nagyobb városok környékére jellemző, hogy az általános iskolai kompetenciaszámok magasak és az óvodai és a középiskolai ellátottságban is jól állnak.

Egészségügy: mindenki másban jó

Az egészségügy esetében számos tényezőt figyelembe vettek. Ilyen volt például a háziorvosok, a házi gyerekorvosok, a kórházi ágyak és a gyógyszertárak számát lakosságarányosan.

Az egészségügyi pontszámok szerinti első tíz járás Magyarországon
Takarék Index/ Sajtóanyag

A főváros rendelkezik a legtöbb, egységnyi területre jutó gyógyszertárral, és szintén jól áll a házi gyermekorvosok elérhetőségét illetően, azonban a kórházi ágyak, a felnőtt-orvosok tekintetében számos járás megelőzi.

Kultúra: Budapesthez képest mindenki B-kategóriás

A kulturális pontszámok szerinti első tíz járás Magyarországon
Takarék Index/ Sajtóanyag

A kultúra esetében szintén Budapest áll elvitathatatlanul az első helyen a számokat tekintve. A második helyen álló Debrecen is csak a töredékét kapta a könyvtárak, a mozik, a múzeumi kiállítások és kulturális rendezvények számát tekintve. A sellyei, lenti, devecseri és hegyháti járás elsősorban a könyvtáraiknak miatt foglalnak el előkelő helyezést a listán.

Mór a legbiztonságosabb

A százezer lakosra jutó összes kiemelt bűncselekmény száma 2019-ben
Takarék Index/ Sajtóanyag

Ahogy az várható volt, a bűnözési ráta a nagyvárosokban magasabb. A legbiztonságosabb a móri járás, Budapest ebben az utolsó előtti helyen áll. Összességében az átlagnál magasabb az egy főre jutó bűnözés a Balaton déli partjának környékén, valamint Észak-Magyarország több járásában.

Két Keszi vezeti a munkaerőpiaci részmutatót

A munkaerőpiaci lehetőségeknél az egy főre jutó nettó jövedelmek és az álláskeresők arányát vizsgálták az elemzők. Az első helyezett a budakeszi járás, amit Dunakeszi és környéke, illetve Budapest, majd Érd és környéke, a Pilisvörösvári járás követ. Az első tíz helyen jellemzően olyan települések kerültek be, amelyek a főváros vagy környékén fekszenek.

A munkaerőpiaci pontszámok szerinti első tíz járás Magyarországon
Takarék Index/ Sajtóanyag

Ez alól kivételt képez Győr, valamint Csorna és környéke. Az utóbbi elsősorban az egy főre jutó álláskeresők alacsony számának köszönheti az első tízbe kerülését. A munkaerőpiaci feltételek Budapesten és környékén, illetve az észak-nyugati járásokban a legkedvezőbbek, ezzel szemben a Dél-Nyugat-, Dél-Kelet- illetve Észak-Kelet-Magyarországon jóval kedvezőtlenebbek ugyanezek a feltételek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód