Ahogy arra számítani lehetett A korábbi három helyett négy tanácsnok, új bizottságok és új tagok a szombathelyi közgyűlésben 2024. October 08. 07:08 , a csütörtöki alakuló közgyűlésen csont nélkül megválasztották Szombathely új alpolgármestereit.
Akik pontosan ugyanazok és ugyanazokért a területeként felelnek, mint a korábbi ciklusban.
László Győző a polgármester általános helyettese, de ő felel a szociális terület, lakásügyek, gyermekvédelem, ifjúsági ügyek, sport, nemzetközi kapcsolatok, egészségügy, köznevelés, fenntartható fejlődés, környezetvédelem, valamint a kapcsolódó cégek és intézmények felügyeletéért is.
Horváth Attiláé lett ismét a gazdaság, gazdaságfejlesztés, városfejlesztés, költségvetés, közbeszerzés, informatika és a kapcsolódó cégek felügyelete.
Horváth Soma felelős a kultúra, civil ügyek, városüzemeltetés, idegenforgalom, turizmus, kulturális örökség, rendezvények, protokolláris események, valamint a kapcsolódó cégek és intézmények felügyeletéért.
A közgyűlés részleteire később részletesen visszatérünk.