Március 1-jétől a városkártyával rendelkező hódmezővásárhelyiek ingyenesen használhatják a helyi buszjáratokat - jelentette be Márki-Zay Péter szerdán.
A kártya kiváltása 1000 forint, éves díja 2000 forint lesz előre láthatólag, utóbbit a diákok és nyugdíjasok 50% kedvezménnyel vehetik meg.
"A helyi buszközlekedést jelenleg a Volánbusz Zrt. működteti Hódmezővásárhelyen, a kétóránként közlekedő járatok kihasználtsága azonban rendkívül alacsony. A szolgáltatás 50 millió forintba kerül évente az önkormányzatnak, ugyanekkora az állami normatíva, a jegyek és bérletek értékesítéséből pedig 10 millió forint származik" - közölte a polgármester.
Az önkormányzat által meghirdetett 2 éves pályázatra az eddigi legkedvezőbb ajánlat a Jovány Busz Kft.-től érkezett, akik 90 millió forintért működtetnék a szolgáltatást.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!