Megvan az első tízezer szavazó a 7igenes népszavazáson

Az aHang és az Egységes Diákfront aktivistái 200 ezer szavazó elérését tűzték ki célul a következő 8 napban.

Október 20-án indult az aHang és az Egységes Diákfront alternatív oktatási népszavazása online, személyesen pedig október 23-30. között lehet leadni a voksokat minden megyeszékhelyen és nagyvárosban, így Szombathelyen is. Aktivistáik 200 ezer szavazó elérését tűzték ki célul a következő 8 napban. Szombathelyen 8:00 és 18:00 között várják a szavazókat a Szentháromság-szobor és a Városháza között.

A reggeli sátornyitás és a sajtóban megjelent cikkek hatására vasárnap délelőtt óránként ezerrel nőtt a szavazók száma. Országszerte mintegy ötven szavazósátorban lehet személyesen szavazni, a megnyitott helyszínek száma folyamatosan nő (ezek részletesen itt érhetők el). Minden részlet elérhető az alternatív oktatási népszavazás hivatalos oldalán.

„Ez a folyamat, ha közösen és jól csináljuk, új lendületet adhat az oktatásüggyel kapcsolatos tiltakozásoknak. Azok a szavazók, akik most részt vesznek, és az a mintegy 1500 aktivista, aki segíti a folyamatot, ők képezik az alapját a további országos, az eddigieknél szervezettebb megmozdulásoknak, őket kell tudnunk összekötni a szakszervezetekkel, az oktatásügyi mozgalmakkal. Ez a mi szerepünk, ez az alternatív népszavazás szerepe, ezért is fontos, hogy minél többen vegyenek részt” – nyilatkozta Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.

A két szervezet célja ezen felül a szavazás eredményét személyesen is eljuttatni az európai uniós döntéshozóknak, többek között az oktatási ügyekkel foglalkozó főigazgatóságnak. Az újságírók számára egyébként hozzáférést adtak a részvételi statisztikákhoz is, így folyamatosan nyomon kísérhető a választás menete.

„Minden lehetséges fórumon próbálkozni fogunk, ahol egy pici esélyt is látunk arra vonatkozóan, hogy az alternatív népszavazásunk hangja, eredménye eljusson ezekhez a döntéshozókhoz. A kormány az erőből ért, és még saját állítása szerint is EU-s pénzekből tervezi finanszírozni a pedagógus béremelést, a további fejlesztéseket. Tudjuk, hogy az oktatáspolitika tagállami hatáskör, az EU-nak nincs sok beleszólása a folyamatok alakításába, ám vannak olyan oktatással, akár közoktatással kapcsolatos projektek, fejlesztések, amik EU-s forrásból valósulnak meg. Ehhez nagyon is van köze az Európai Uniónak. Jó példa erre az Erasmus+ és a Horizont kutatási keretprogramok korábbi felfüggesztése, ami egyértelműen oktatás/kutatási kérdés is” – tette hozzá Szalóki Viktor.

Tisztességes játékszabályokért, a tanárok sztrájkhoz való jogáért, 21. századi oktatási körülményekért harcolnak. A közös cél érdekében kérnek mindenkit, vegyen részt a 7IGEN-es alternatív oktatási népszavazáson.

Ezekre a kérdésekre várják a válaszokat:

  • 1. A magyar kormány alakítson ki olyan kereteket, amely minden gyermek számára biztosítja a modern, esélyteremtő oktatást.
  • 2. Széleskörű egyeztetés után alkossanak az oktatásban dolgozók és a gyermekek érdekeit szolgáló szabályozást a státusztörvény helyett!
  • 3. Az oktatásnak legyen súlya a kormányzati politikában, a magyar kormány állítson fel az oktatás teljes egészéért illetékes, felelős és önálló Oktatási Minisztériumot!
  • 4. A magyar kormány adjon azonnali minimum 50%-os béremelést a pedagógusoknak a pedagógushiány növekedésének megfékezése érdekében!
  • 5. Állítsák vissza a pedagógusok valódi sztrájkjogát!
  • 6. Az óvoda és az iskola közösségének legyen valós beleszólása az igazgató kiválasztásába!
  • 7. Pintér Sándor belügyminiszter nem alkalmas a köznevelésért felelős miniszteri tisztségre!
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet