Megvan, mikor fogják megint takarítani a szombathelyi Vörösmarty utcát

Még háromszor lesz olyan káoszos a délelőtt, mint most szerdán.

Szerencsétlen véletlen, hogy épp akkor szűnt meg az ingyenes parkolás, amikor Szombathely egyik legforgalmasabb utcája került sorra a nagy utcatakarításban. De mit lehet tenni, már egy ideje be volt tervezve a Vörösmarty utca kitisztítása.

Kollégánk kalandos szerda reggeléről itt Parkolási izgalmak a szombathelyi belváros peremén, és a történet folytatódik 2021. May 26. 11:20 olvashatnak, cikkünkben pedig elárultuk azt is, hogy ez még csak a kezdet, hiszen négy ütemben tisztítják meg a Vörösmarty utcát. Azóta pedig az önkormányzat közzétette, hogy pontosan mikor lesznek még olyan káoszos délelőttjeink, mint most szerdán.

Mészáros D. Zsolt

Íme az ütemterv:

2. ütem
Vörösmarty Mihály 1., és 9. között
2021. június 1-jén táblázás, 2-án takarítás
Eső esetén 3-án táblázás, 4-én takarítás

3. ütem
Vörösmarty Mihály 2., és 32. között
2021. június 8-án táblázás, 9-én takarítás
Eső esetén 10-én táblázás, 11-én takarítás

4. ütem
Vörösmarty Mihály 34., és 58. között
2021. június 15-én táblázás, 16-án takarítás
Eső esetén 17-én táblázás, 18-án takarítás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos