Megvannak az új árstopos táblák, amelyeket kötelező lesz kitenni a boltokban

Ezektől pedig minden rendben is lesz.

Már a korábbi árstopok esetén is bevezette a kormány, hogy kötelező legyen ezzel kapcsolatos üzenetét kifüggeszteni a boltokban. Most viszont, hogy immár a tyúktojás és a burgonya is hatósági áras, frissíteni kell a plakátokat. Az erről szóló részletek a péntek esti Magyar Közlönyben jelentek meg, a rendeletet a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal írta alá - írja a hang.hu.

Eszerint hétfőtől, vagyis november 14-től az alábbit kell kiraknia a boltosoknak:

Árstopos tábla
Magyar Közlöny

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek