Megvert egy terhes nőt a férfi, aki másfél éves unokahúgát cigiztette

Korábban késelt is, de már rács mögött van.

Gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki idén májusban cigiztette másfél éves unokahúgát - írja a 24.hu. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés miatt hallgatták ki.

A gyermek édesanyját már korábban meggyanúsították kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, a férfit viszont csak azután, hogy az orvosszakértői vélemény megállapította, hogy a cselekménye alkalmas volt a sértett kislánynál akár 8 napon túl gyógyuló hörgőgörcs, asztmás roham, illetve másodfokú égési sérülések kialakítására, mely sérülések elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

Nem ez az egyetlen bűncselekmény, amit elkövetett. Korábban egy Dohány utcai késelés miatt volt házi őrizetben, júniusban pedig megvert egy terhes nőt. Nem sokkal ezután került vissza a börtönbe.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Két éves unokahúgát cigiztette, öt évre börtönbe kerülhet - Videó!

Lakatos Brendon szerint ez csak vicc volt, és ez az egész csak egy féltékeny nő bosszúja.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló