Részegen egy kamionnak hajtott és még az asszonyt is megverhette

Állítólag a feleségét is bántalmazta a szombathelyi férfi, miellőtt jogosítvány nélkül balesetet okozott.

Erős fájdalmakkal érkezett egy baleseti helyszínre egy nő hétfőn este, Szombathely határában. A rendőröknek elmondta, hogy volt férje megütötte, mielőtt ittasan elvitte az autóját. A nőhöz mentőt hívtak, a férfi tagadja, hogy valaha is megütött volna egy nőt.

Mint ahogy arról tegnap beszámoltunk, kamion elejének hajtott Fiatjával egy ittas, beteg, hiányos ruházatú férfi a 86-os főúton Családi balhé után, ittasan hajtott kamion oldalába egy férfi 2016. August 08. 21:00 , Szombathely határában. (Azt időközben tudtuk meg, hogy egy olyan Volvo kamiont amortizált le, amibe eddig 1,65 millió kilométert hajtottak bele gazdái, balesetmentesen.)

Tánczos Mihály

A zokniban vezető férfi lába saját elmondása alapján lecsúszott a pedálról, emiatt történt a baleset. Na és a négy kis üveges barackpálinka miatt, amit bánatában ivott meg. Kérdésünkre megerősítette: bal keze lebénult egy korábbi sztrók miatt, ezért is vették el tőle a jogosítványát, de mérgesen bizonygatta, hogy a balesethez ennek semmi köze, ő ugyanis fél kézzel is elvezet bárhová. A manuális sebességváltóval rendelkező autón egyébként érvényes biztosítás volt, a kamionosok szerencséjére. Mivel a férfi bal keze lebénult, ezért vezetés közben vagy a kormányt fogja, vagy sebességet vált, a kettő együtt nem megy.

Tánczos Mihály

A kamiont egy apa és fia vezette felváltva. Pest megyéből tartottak Olaszországba. Legutóbb Győrnél váltottak. Szombathelyen piros lámpánál álltak a 86-os és Rumi út kereszteződésében és negyedikek voltak a sorban, amikor a lámpa zöldre váltott. Néhány száz méter megtétele után csattantak az eléjük hajtó Fiattal. Arscher Sándor elmondta, a férfi sem jobbra, sem balra nem nézett, csak mereven előre és nem is ment gyorsan, emiatt arra számítottak, hogy majd megáll. Nem így történt. Fia beletaposott a fékbe, de az ütközést már nem kerülhette el.

Időközben egy hozzátartozótól megtudtuk, hogy a balesetet okozó férfi többször is azzal terrorizálta a családját, hogy majd kisétál egy kamion elé a 86-oson. Ezt a rendőrségi vérvételről visszahozott férfi meg is erősítette nekünk, amikor rákérdeztünk. A férfi azt is elmondta, hogy volt felesége kiforgatta a vagyonából, a munkahelyét is elveszítette, így ivással feledtette magánéleti problémáit. Azt azonban határozottan cáfolta, hogy megütötte volna az asszonyt.

Tánczos Mihály

Erre máshogyan emlékezett a volt feleség, amikor megjelent a helyszínelésnél. A rendőröknek elmondta, hogy erős fájdalmai vannak a bordáinál, mert volt férje bántalmazta, mielőtt elvitte az autót. A rendőrök mentőt hívtak hozzá, akik beszállították a kórházba, ahol a nő látleletet is akart készíttetni. Az asszony egyébként már a baleset előtt felhívta a 112-őt azzal, hogy volt férje egy veszekedés után ittasan elhajtott a Fiattal és kérte, hogy állítsák meg, mielőtt kárt tesz valakiben.

Tánczos Mihály

Az ittasan, vezetői engedély nélkül vezető férfi ellen eljárás indult. A zoknis sofőrt rendőrök szállították haza az otthonába.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló