Megszűnik a CBA a szombathelyi Plazában?

A Savaria Plazában üzemelő CBA Príma végkiárusítást tervez a közeljövőben, és információink szerint nem a felesleges raktárkészlettől akarnak megszabadulni, hanem megszűnik a bolt. Vagy mégsem?

Azt beszélik Szombathelyen, hogy a CBA dolgozóival már alá is íratták az év végére szóló felmondólevelet. Azért fogalmazunk kicsit talányosan, mert a bolt üzletvezetője nem nyilatkozhat, Fodor Attila, a cég kommunikációsa pedig meglehetősen szűkszavú választ küldött, amelyben a dolgozókra vonatkozó kérdésünkre nem tért ki.

Már nem akarnak CBA-t, de szeretnének CBA-t

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

„Az üzlethelyiségre vonatkozó bérleti szerződésünk az év végével megszűnik. A menedzsment döntése alapján a CBA franchise rendszergazdája, a CBA Kereskedelmi Kft. közvetlen kiskereskedelmi tevékenységet a jövőben nem kíván végezni (a szombathelyi üzletet is a központ működtette). Jelenleg is tárgyalást folytatunk annak érdekében, a helyiséget a CBA Franchise tagja tovább üzemeltesse. A CBA-hálózat továbbra is rendben üzemel.”

Tehát Fodor Attila nyilatkozata alapján akár még az is előfordulhat, hogy egy CBA nyílik a CBA helyén, ami nem lenne meglepő. A mostani Príma üzlet helyén 2008-ban nyitott egy CBA Prémium üzlet, amelyik rövid időre bezárt, majd 2011-ben a kereskedelmi lánc Príma néven nyitott itt újra boltot.

CBA
savariaplaza.hu

A különbség a kettő között az üzemeltető volt: a franchise partner húzta le a rolót, és a CBA központja nyitott üzletet, igaz, kicsit nagyobbat, mint az előző volt. Most lehet, hogy fordítva fog működni a dolog.

Lesz élelmiszerbolt és még az is lehet, hogy kettő

Az viszont biztos, hogy élelmiszerbolt lesz a Savaria Plazaban - egy ilyen komplexumból szinte sehol sem hiányzik. Sőt, a CBA-hoz hasonló színvonalú, vagy még igényesebb megjelenésű üzlet nyílik az áprilisban tulajdonost váltott, és azóta egy H&M-mel bővült bevásárlóközpontban. De hogy milyen üzlet lesz, azt egyelőre nem sikerült kiderítenünk, akár élelmiszerbolt is lehet.

CBA
savariaplaza.hu

Úgy tudjuk nem csak a szombathelyi Prímát érinti a CBA menedzsmentjének döntése (hogy nem kívánják tovább működtetni). Az egész változás kapcsolatban lehet azzal, hogy a vezetők közt is történt változás a minap: az MTI arról tudósított, hogy a tagság döntése alapján a 75 éves Baldauf Lászlót január 1-től Lázár Vilmos váltja a CBA elnöki székében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság