Kovács Ferenc megfigyelőként utazott?

Vas megye nem tagja az Európai Régiók Bizottságának, ez a bizottság ülésezett az Azori-szigeteken. Akkor miért volt ott a megyei közgyűlés elnöke?

Hétfőn írtuk meg Kovács Ferenc is volt az Azori-szigeteken 2011. December 05. 15:45 , hogy a 12 megyei közgyűlési elnök utazott két héttel ezelőtt az Azori-szigetekre, ahol az Európai Régiók Bizottságának ülésén vettek részt, a téma egy romastratégia tanulmányozása volt. Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke közleményben jelentette be, hogy ő is részt vett az ötnapos úton, azt írta, a költségeket a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége fedezte.

Nincs is ilyen stratégia

Nem sokkal később a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője elhatárolódott az eseményektől, és felszólította az utazáson részt vett politikusokat, hogy a költségekkel megegyező összeget fizessék be jótékony célra.

Gémesi Görgy, a Magyar Önkormányzati Szövetség elnöke egy televíziós interjúban azt is cáfolta, hogy létezik ilyen romastratégia, a Blikk információi szerint az Azori-szigeteki tanácskozáson nem volt ilyen napirend, kérdéseikre nem kaptak választ a szervezet strasbourgi titkárságán, de nem kaptak választ.

A lap megkereste a borsodi önkormányzatot is, a hivatalos nyilatkozatok szerint ugyanis a borsodi közgyűlés elnöke, Mengyi Roland készítette a romastratégiát. A Blikk az elkészült anyagra lett volna kíváncsi, de itt sem kapott választ.

Közben kiderült, hogy a romastratégia valóban létezik, a készítők között azonban nem szerepel Mengyi Roland neve. A startégiát a Miskolci Egyetem bölcsészkara készítette, itt letölthető a dokumentum.

Megfigyelőként?

Nyilvánosságra hozták az utazáson részt vett megyei elnökök névsorát is, kiderült, hogy három olyan megyéből is utaztak, amelyek nem is tagjai a bizottságnak. Köztük van Kovács Ferenc (Vas megye), Becsó Zoltán (Nógrád) és Kovács Norbert (Veszprém).

Kovács Ferenc egy tegnapi nyilatkozatában kijelentette, Vas megye tagja az Megyei Önkormányzatok Szövetségének, és ebből adódóan megfigyelőként vett részt az úton. A megyei önkormányzat honlapján azonban az együttműködő szervezetek között nincs nyoma sem a Megyei Önkormányzatok Szövetségének, sem az Európai Régiók Bizottságának.

A megyeházáról az alábbi rövid közleményt kaptuk:

Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége szervezésében vett részt az Európai Régiók Gyűlésének éves közgyűlésén. Az utazás költségeit ennek megfelelően a MÖOSZ finanszírozta. Vas megye az Európai Régiók Gyűlésében a MÖOSZ tagjaként képviseltette magát. Tagdíjat a megyei önkormányzat az Európai Régiók Gyűlésének nem fizet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Kovács Ferenc is volt az Azori-szigeteken

Megjárta a sajtót, hogy 12 megyei közgyűlési elnök utazott az atlanti-óceáni szigetekre egy bizottsági ülésre. A Vas megyei elnök is köztük volt.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet