Városképi szempontokra hivatkozással ne akadályozzuk meg, hogy a lakótelepen élők klímákat – azok külső egységeit - helyezzenek el emeletes házak külső felületein - írta a Facebookon Czeglédy Csaba szombathelyi városi képviselő. De hozzátette, az sem lenne szerencsés, ha ezeket egy adott épületen vagy sorházon mindenki oda szereltetné, ahová csak akarja, mert így elég rendezetlen látványt nyújtanának.
Rontotta volna az utcaképet a klíma kültéri egysége
Tavaly nyáron, az augusztus eleji kánikula közben írtuk meg Klímát akart a szombathelyi önkormányzati bérlakásba, leküzdhetetlennek tűnő akadályokba ütközött 2024. August 08. 06:38 egy lakótelepi lakó történetét, aki leküzdhetetlennek tűnő akadályokba ütközött, amikor saját költségén akart klímaberendezést felszereltetni a lakásában úgy, hogy annak külső része az épület homlokzatára került volna. A klíma felszerelését a lakásszövetkezet nem engedélyezte, arra hivatkozva, hogy a külső egység jelentősen rontja az utcaképet, főleg akkor, ha abból többet is felszerelnek egy épületre.
Azt javasolták, hogy a lakó vásároljon mobilklímát, mivel ahhoz engedély sem kell, és a mobilklímát ott helyezi el, ahol akarja.
Később azonban kiderült, hogy önkormányzati tulajdonú bérlakásoknál az önkormányzat adhat engedélyt a klíma felszerelésére, és az utcakép megőrzése is az önkormányzat feladata.
Czeglédy Csaba, a szombathelyi közgyűlés Szociális és Lakás Bizottságának elnöke posztjában a szabályokat tisztázta, utalva arra, hogy pár hónap múlva itt a nyár, és annak, aki klímát szeretne, érdemes most elindítania a folyamatot. Mint írta, ha valaki olyan felületre szeretne klímát szereltetni, ami közterületről is látható, azt be kell jelentenie az önkormányzatnak. Ennek módját a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet szabályozza.
Rendezett képet kell mutatniuk
A képviselő azt írta, az önkormányzat alapvetően tudomásul veszi ezeket a bejelentéseket, azonban azt is el akarják érni, hogy a klímaberendezések külső egységeit adott épületeken, ugyanazon típusú lakások esetében, ugyanazon helyeken helyezzék el (például: adott épületen valamennyi lépcsőház feletti lakásban a fürdő és a konyha közötti felületen, az ablakok közötti tengelyben, az ablakok szemöldökének vonalában). Azért, hogy a homlokzat rendezett képet mutasson.
Czeglédy felhívta a figyelmet, hogy a lakónak be kell szereznie a társasház vagy lakásszövetkezet hozzájárulását is. Viszont több társasházi képviselő is jelezte, hogy azért nem akarják megadni a hozzájárulásukat a klíma felszereléséhez, mert eközben meg kell fúrni a több tízmillió forint értékű külső hőszigetelő burkolatokat, és ha ezt szakszerűtlenül végzik el, akkor víz folyhat be a burkolat alá, ami emiatt pár év alatt tönkremehet a szigetelés.
A képviselő ezért azt javasolja, hogy a társasházak, lakásszövetkezetek szerződjenek le megfelelő garanciát vállaló klímaszerelő cégekkel. Akikkel a társasház, lakásszövetkezet szerződött, azok legyenek jogosultak adott házak esetében klímát felszerelni, az ott lakók csak őket bízhassák meg.
Mint írja, ez a megoldás egyrészről megvédi a társasház, lakásszövetkezeti ház – azaz az ott élők – érdekét, másrészt lehetővé teszi, hogy klímával élhetőbb legyen az erkély nélküli lakás is nyáron.