Melyik az az okmány, igazolás, amit nem kérhet a rendőr az autóstól az igazoltatásnál?

Egy minden autóst érintő kérdést tisztáztak most a szakértők.

Nem minden autós tudja pontosan, hogy milyen okmányokat, igazolásokat kell magánál hordania, és a rendőrnek bemutatnia, amennyiben az kéri. Ezért a DAS Jogvédelmi Biztosító szakértői most tisztába tették a dolgot.

Állásfoglalásuk szerint a jogosítvány és a forgalmi engedély kötelező kellék, ezeket mindig kérhetik az igazoltató rendőrök. Ugyanakkor a kötelező felelősségbiztosításra (kgfb) vonatkozó papírokra ez nem igaz. Ami persze nem azt jelenti, hogy nem kellene befizetni a kötelező díját határidőre, mindössze az erről szóló igazolást vagy a biztosítási kötvényt nem kell magunknál tartanunk.

A törvény ugyanis úgy fogalmaz, hogy "a biztosítási fedezet fennállását az ellenőrzésre jogosult hatóság elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel, a kötvénynyilvántartó szervvel számítógépes kommunikációs kapcsolat segítségével ellenőrzi". És az is szerepel benne, hogy "az ellenőrzés alá vont személy jogosult és nem köteles a felelősségbiztosítási szerződés fennállását külön jogszabályban meghatározott igazolóeszközzel is bizonyítani".

Ez tehát azt jelenti, hogy egy sima igazoltatásnál a rendőrök elektronikus úton ellenőrzik, hogy van-e kötelezője az autósnak és be van-e fizetve a díj.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos