Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Mennyit kóstálhat egy SEK-es diploma?

Tényleg, tudják mekkora tandíjra számíthatnak a szombathelyi SEK-re önköltségi alapon berepülő gólyák?

Az Orbán-Hoffmann tengelyben született új felsőoktatási rendnek köszönhetően – ahogy korábban már cikkeztünk róla 918 újonc jöhet a SEK-re 2012. July 25. 12:48 – az egyetemi képzőhelyek rendkívül szűkre szabott államilag finanszírozott létszámmal, néhol érthetetlenül drágának tűnő költségtérítéses szakokkal vágnak bele az új, 2012/13-as tanévbe. A szombathelyi NYME-SEK-en épp emiatt a tavalyi évekhez képest közel harminc százalékkal csökkent a jelentkezők száma, így a pótfelvételi után mindössze ezren (első körben 918 + 136-an a pótfelvételi után) kezdhetik meg tanulmányaikat. A diákok negyven százaléka ráadásul (majd négyszázan) az első szemeszterben biztosan költségtérítéses képzésben vehet csak részt.

De mennyi tandíjat kell majd fizetniük?

Ahogy Czetter Ibolyától, a SEK elnökhelyettesétől megtudtuk, a Szombathelyi Egyetemi Központban a költségtérítéses képzésre jelentkező hallgatók szemeszterenként 150-300 ezer forintos tandíjra számíthatnak. Az alapszakokon félévente átlagosan ez az összeg 175 ezer forint lesz (egy alapdiploma tehát minimum egy milliót kóstál). Ennél viszont jóval többre számítsanak a mesterszakokra jelentkezők, itt a központilag meghatározott tandíj-minimum félévente 300 ezer forint lesz.

Sajtótájékoztató a SEK-en
Vágvölgyi Bálint

A szombathelyi tandíjak nagyságrendjükben hasonlóak, mint az ELTE képzéseinek árai, ahol például egy anglisztika alapszakon 150 ezer forintot (mesterszakon itt is 300 ezret), pszichológián 298 ezret kell fizetni. ( Bővebben itt böngészheti át az árakat... )

Önköltségi alapon 12 millió egy orvosi diploma

Szeptembertől – olvashatjuk az eduline-on - a legtöbbet a pécsi egyetem orvostudományi karán kell fizetni, itt szemeszterenként 1 millió 50 ezer forintot kérnek el az önköltséges hallgatóktól. A Semmelweis Egyetem orvosi karán nappali tagozaton valamivel olcsóbban mérik a diplomát, szemeszterenként 1 millió 20 ezer forint a tandíj. (Mivel ezen a szakon a képzési idő 10 helyett 12 félév, összesen 12 millió 240 ezer forintba kerül az orvosi diploma, ha valaki végig önköltséges hallgatóként tanul.) A debreceni, a pécsi és a szegedi orvosi karon valamivel kevesebbet, 950 ezer forintot kérnek egy félévért.

A legdrágább képzések listájának harmadik helyén a gyógyszerészet áll: a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészettudományi Karán 800 ezer forintot fizethetünk egy félévért, a pécsi, a szegedi és a debreceni egyetemen 750 ezer forintot.
A művészeti képzés sem olcsóbb, Magyar Képzőművészeti Egyetemen 800 ezer forintért lehet alkalmazott látványtervezést tanulni alapképzésben, nappali tagozaton. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen pedig ugyanennyibe kerül az előadóművész képzés klasszikus ének, gitár, hegedű vagy zongora szakirányon, míg a jazz-ének szakért 700 ezer forintot kérnek el.

Van kiút: a hitel vagy a jó tanulmányi eredmény

Egy év után még mindig van remény, hiszen a legjobban teljesítő költségtérítéses hallgatók átkerülhetnek az államilag finanszírozott kategóriába (de ki is lehet onnan kerülni, ha rossz a tanulmányi átlag). Addig pedig a diákhitel 2. konstrukcióval a költségtérítés összegére külön hitel is igényelhető. (Ezt azok vehetik fel, akik képzési díjat kell, hogy fizessenek. Nagyon kiszámítható konstrukcióról van szó, hiszen az ügyfeleknek csak 2 százalékos kamatot kell fizetniük, az efölötti részt az állam átvállalja.)

Vállalják? - Egy hét, és dönteni kell

Az, hogy a költségtérítéses helyekre bejutott diákok közülük végül is szeptemberben hányan kezdik meg egyetemi-főiskolai tanulmányaikat, vállalva az extra anyagi terheket, csak a szeptember 3-ai beiratkozás után derül ki… Addig lehet mérlegelni…

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Kapcsolódó cikkeink

918 újonc jöhet a SEK-re

1181-en kérték első helyen felvételüket, közülük 918-an kezdhetik meg tanulmányaikat szeptembertől a szombathelyi intézményben. – Az eredményekről ma délelőtt kaptunk tájékoztatást.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra