A Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre – jelentette be pénteken Rogán Antal miniszter.
Tavaly nyár elején derült ki 35 évre magánkézbe akarja adni a magyar kormány a gyorsforgalmi úthálózatot 2021. June 14. 13:26 , hogy a kormány 35 évre koncesszióba akarja adni a gyorsforgalmi úthálózatot. Egészen pontosan „a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének és felújításának, valamint üzemeltetésének és fenntartásának feladatait” adják magánkézbe.
A Transparency International (TI) azonnal adatigényléssel fordult a a Nemzeti Koncessziós Irodához, azt kérve, mutassák be azokat a számításokat, amelyek alapján indokolható, hogy 35 évre írnák ki az autópályák koncessziós szerződését, illetve, hogy ez az időtáv megfelel-e az uniós irányelveknek.A Rogán Antal minisztériumának felügyelete alatt dolgozó hivatal azonban közölte, ezek az adatok nem nyilvánosak, így csak tíz év múlva ismerhetné meg a közvélemény, hogy milyen megfontolások mellett döntött a kormány a 35 éves koncesszió kiírásáról.
Amiről közben már döntöttek is. A kiírt közbeszerzési pályázatra három pályázat érkezett be - írja az Index.
A Strabag aztán kiesett a pályázók közül, mert Ausztriában egy versenyhatósági eljárás indult ellenük. A megmaradt két pályázóból a Themis magántőkealap konzorciumát hirdették ki győztesnek.
A Themis konzorciumának tagjai:
A nyertes pályázóktól elvárják, hogy 2032-ig 317 kilométer új utat építsenek, és 265 kilométer bővítsék a forgalmi sávokat. Emellett elvárják a teljes úthálózat karbantartását és üzemeltetését a következő 35 évben.
Az állam útdíjfedezeti rendszerben gondolkodik, vagyis ezek a bevételek kell hogy fedezzék a koncesszió tulajdonosa felé a költségeket, a költségvetés kiadása nem lehet több, mint ez a beszedett összeg.
Mészáros Lőrinc beszáll a repülőgép- és űrhajójavításba is
A Blikk közben arról ír, hogy a debreceni székhelyű Drone Agro Kft.-t is megvásárolta Mészáros Lőrinc. A cég hárommillió forintos törzstőkével rendelkezik, fő tevékenységi köre pedig mezőgazdasági gépek, berendezések nagykereskedelme.
De a tevékenységi körei között gép, hajó, repülőgép ügynöki nagykereskedelme, és repülőgépek és űrhajók javítása is.
A Drone Agro Kft. 2019-es 85,4 millió forintos árbevételét 2020-ban már 173,3 milliós követte, melyből a végén a korábbi 14,2 millió forintnál valamivel több, 16 milliós tiszta nyereség maradt, amit a tulajdonos bent hagyott a társaságban, és nem vett fel belőle osztalékot - írja a Blikk.