Mi a különbség a magyar és az osztrák gazdaságvédelmi intézkedések között?

A magyar kormányfő gyakran hangsúlyozza, hogy Ausztriát mintának tekintjük. Mi egy összehasonlítással tudunk ebben segíteni.

A múlt hét elején jelentették be Magyarországon a koronavírus járvánnyal kapcsolatos szigorításokat, és az ehhez kötődő gazdaságvédelmi intézkedéseket.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Habár a kormányzati kommunikációból arra lehet következtetni, hogy a vállalkozások más könnyítésekre is számíthatnak (nyereségadó, iparűzési adó csökkentése), de egyelőre ezek körül sok a bizonytalanság.

Lapunk a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársainak segítségével összegyűjtötte a magyar és az osztrák gazdaságvédelmi intézkedéseket.

Donaustadt, Donaustadt - Bécs egyik gazdasági és pénzügyi központja békeidőben
Józing Antal

Nem állítjuk, hogy Magyarországnak ezeket kellene lekoppintani, de abból a szempontból mégiscsak érdekes, hogy Orbán Viktor többször hangsúlyozta, hogy a járványkezelésben Ausztria afféle mintaországként szolgál.

A miniszterelnök egyébként a ma reggeli rádióinterjúban fejtette ki Orbán Viktor szerint Soros György a világpolitika legkorruptabb embere 2020. November 20. 10:27 , hogy Magyarország olyan erős lábakon áll, hogy nemcsak átvészeli, de még fejlődni is tud ebben a nehéz időszakban.

Gazdaságvédelmi intézkedések Magyarországon

1. Adó- és járulékkedvezmények

2020. november hónapra 18 ágazatban, meghatározott tevékenységi kört tényleges főtevékenységként folytató vállalkozásoknak

  • nem kell szociális hozzájárulási adót fizetniük a munkaviszonyban foglalkoztatottak után,
  • nem kell szakképzési hozzájárulást fizetniük;
  • mentesülnek az egy hónapra arányosan jutó rehabilitációs hozzájárulás-fizetési kötelezettség alól azzal, hogy 2020-ban további előleget már nem kell fizetniük;
  • nem kell KIVA-t fizetniük a személyi jellegű kifizetések összege után.
  • 2. Munkahely-megtartó bértámogatás

    2020. november hónapra 18 ágazatban, meghatározott tevékenységi kört tényleges főtevékenységként folytató vállalkozások, mint munkaadók részére a munkaviszonyban foglalkoztatott személy bruttó munkabére 50 %-ának megfelelő összegű, munkaerőpiaci program szerinti támogatás nyújtható, amennyiben

  • a támogatás időtartamának utolsó napján a munkavállaló jogviszonya fennáll, és
  • a munkaadó a munkavállaló részére a munkabért megfizeti.
  • 3. Szálláshely-szolgáltatás támogatása

    Az NTAK-nál regisztrált szálláshelyek esetében az állam megtéríti a szálláshely-szolgáltató részére az NTAK-ban 2020.11.08. napjáig regisztrált foglalások után számított nettó bevétel 80 %-át.

    4. ÁFA

    A vendéglátásban 5 százalékra csökkent az elvitelre készülő ételek áfája.

    5. Széchenyi hitelkonstrukciók

  • 0% Agrár és turisztikai hitel
  • 0,1% Folyószámla és munkahely megtartó hitel
  • 0,2% Likviditási hitel
  • 0,5% Beruházási hitel
  • Gazdaságvédelmi intézkedések Ausztriában

    1. Kurzarbeitgeld

    Teljeskörű Kurzarbeitgeld jár mindenkinek, aki nem tudja ellátni teljesen a lockdown miatt a munkáját.

    Összege:

  • a korábbi fizetés 90 százaléka, ha a bruttó bére nem haladja meg az 1700 eurót
  • a korábbi fizetés 85 százaléka, ha a bruttó bér nem haladja meg a 2850 eurót
  • a korábbi fizetés 80 százaléka, ha a bruttó bér meghaladja a 2850 eurót
  • Továbbá: havi bruttó 5370 euróig a munkaügyi hatóságok megfizetnek minden olyan költséget, amelyek a megváltozott munkavégzéshez kapcsolódik.

    2. Újrakezdési bónusz

    A munkerő piacra visszatérők „Comeback“-bónuszt kapnak az induláshoz az osztrák államtól. Finanszírozása: a jelenlegi nettó kereset és a munkanélküliség előtti nettó kereset közötti különbség 80-90 %-a, de legfeljebb 950 euró. (Az AMS-hez bejelentett üres álláshelyekre érvényes, hatálya visszamenőleges 2020. június 15-ig.)

    3. Nehéz helyzetbe került vállalkozások támogatása

    Az osztrák állam 15 milliárd eurót különített el a gazdasági problémákkal küzdő cégek megsegítésére (a támogatások kifizetése tavasz óta zajlik), ezen belül 2 milliárd eurós keret szolgálja a mikro vállalkozások személyes megélhetési költségeinek finanszírozását. Az érintettek, tehát azon vállalkozások, amelyeket a belépési tilalmak, az utazási korlátozások, vagy a találkozók korlátozása miatt jelentős értékesítési veszteségekkel szembesülnek, és üzleti alapjuk veszélyben van (likviditási problémákkal küzdenek), a Corona segélyalaphoz fordulhatnak (pályázat).

    4. Hitelgarancia

    A kis- és középvállalkozások megsegítésére, a likviditási problémák enyhítésére az osztrák állam áthidaló hiteleket biztosít, és annak 80%-a erejéig garanciát vállal az ezen cégek által felvett hitelek megfizetésére (a cégeknek két évig kamatot sem kell fizetniük a felvett hitelek után). Az áthidaló finanszírozás futamideje 5 év.

    5. Turisztikai ágazat támogatása

    Sürgősségi segély áthidaló finanszírozásra 100 millió euró összegben a belföldi turizmusban érintett vállalkozások számára.

    6. Kamara

    A kamarai hozzájárulások és tagdíjak fizetési kötelezettségének felfüggesztése.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság