Nem hiszem, hogy sok szombathelyi akad, aki ne töltött volna életében jó néhány órát az SZTK épületében szemészeti, vagy mondjuk fogorvosi vizsgálatra várva. Az egésznek megvolt a maga lepukkant, szocialista bája a pergő vakolattal és a kényelmetlen, műbőr huzatú padokkal.
Aztán elkészült a sürgősségi tömb, és a legtöbb szakrendelést áthelyezték. Az épület elkezdett kiürülni. De mégis mit lehet kezdeni a város közepén álló több emeletes monstrummal?
Mikor még csak gondolatban született meg az állandó szombathelyi színház ötlete, az SZTK épülete a Sportházzal karöltve komoly esélyesnek számított. Az egész Március 15. tér egyfajta kultúrnegyeddé alakult volna, még látványtervek is készültek róla. De mint kiderült, az erre elnyert támogatás egy ekkora építkezés töredékét sem fedezné, úgyhogy nyert a HEMO, és az SZTK pedig eladósorba került.
A város nem vásárolta meg a megyétől (pedig olcsón adták volna), és jó darabig kint fityegett az eladó tábla az SZTK oldalán. De nem kellett szegény senkinek. Ma már az első emelet kivételével az épület le van zárva, csak a laborvizsgálatokat végzik itt. És ezeket sem sokáig: Nagy Lajos, a Markusovszky kórház igazgatója azt mondta, ha elkészül az új belgyógyászati tömb, akkor azt a funkciót is átveszi majd. Tehát az SZTK épülete teljesen ki fog ürülni. Hogy akkor mi is lesz az ingatlannal, arra nem tudott válaszolni.
Megpróbáltuk megkeresni a mostani tulajdonos GyEMSZI-t (Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség-és Szervezetfejlesztési Intézet) is a kérdésben, de kérdéseinkre nem válaszoltak. Ha végleg kiürül az épület, talán ki lehetne adni filmstáboknak: itt lehetne forgatni minden kórház-horrort, vagy azokat a filmeket, amik szovjet kórházakban játszódnak.