Társasjátékoznak épp néhányan a Bohém Klubban, amikor megérkezem, egy körre én is beszállok az Allúr nevű játékba, de hamar rájövök, hogy ez a pár év kihagyás is elég volt, hogy ne pörögjön úgy az agyam, mint egyetemistaként. A hallgatók az egyetemi óráikról lógtak el közösen. Így látványosabb - mondják.
Tanulni igazából most is tanulnak, hiszen csak fejlesztő játékokat hoztak magukkal, az Allúr után Dixitezni fognak, de az asszociációs játék témáját is behatárolják ez alkalommal: csak és kizárólag a szabadságról lehet szó. Szép paradoxon. Érzik ők is, hamarosan a bőrükön.
A délelőtti résztvevők nagyrészt negyedéves egyetemisták. Jövőre gyakorló iskolában tartanak majd órákat, az utolsó évükben pedig egy egyéves összefüggő gyakorlatot teljesítenek majd. Hamarosan ők lesznek a pályakezdők, így tudják, hogy akik most sztrájkolnak, értük is teszik, hogy ők rendezett bérekkel, tanítható, átlátható tananyaggal, kevesebb teherrel vehessék át a stafétát.
Eremiás Ildikóval és Kővári Dorottyával kezdünk el történeteket mesélni egymásnak az általános és középiskolás évekből. Jó és rossz tapasztalatokat egyaránt. Volt bőven, de tudjuk, egyik sem általános. Ők határozottak: tudják, hogy nem akarják elhagyni a pályát, tanítani szeretnének.
Egyetemistaként is tisztában vannak azzal, hogy ez a szakma nem jól fizető, de örülnének ha végre le lehetne mosni ezt a képet a pedagógus-társadalomról, hiszen sok negatív következménye van.
"A legnagyobb félelmem" - mondja Ildikó -, "hogy azért nem kapjuk meg a megbecsülést a diákoktól, mert pontosan tudják, hogy kevesebb tanulásba fektetett idővel kétszer annyit fognak tudni megkeresni, mert ez már több diákot szemtelenségre motivál, hiszen az anyagiak egyre fiatalabb korban fontosak. Nem egy diáktól halljuk, hogy miért tanuljak irodalmat, ha ácsként sokkal többet kereshetek. Az meg szinte elképzelhetetlen már, hogy valaki tanár akarjon lenni, hiszen nem jó a példa."
"A bérrendezés mellett sok más fontos kérdés is van" - folytatja Dorottya - "hiszen a munkaterhek csökkentése, a tananyagok modernizálása is legalább annyira esedékes. Nekem szakmai szempontból is van félelmem, hogy amikor ott állok, tudjak válaszolni és ami még fontosabb, hogy képes legyek motiválni őket, hiszen ez irodalom- és nyelvtantanárként hatványozott kihívást jelent."
Beszélgetésünk közben a molinó alapanyagai is előkerülnek: lepedők, festékek, ecsetek és ami a legfontosabb, irodalmi idézetek. Mi kerüljön az első lepedőre, idézet Adytól, hogy "Akkor történtek nagy dolgok, ha bátrak voltak akik mertek" , vagy talán az, hogy "Én nem leszek a szürkék hegedőse" ? Végül az első festés rövid, tömör, lényegre törő: "Nincs tanár, nincs jövő".
Salamon Júlia kezdi el felskiccelni a betűket, ő az aHang szombathelyi munkatársa, a hallgatók az ő segítségével szervezték meg az egész napos rendezvényt, ahol a délután folyamán még filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés is lesz. Megkérdezik maradok-e addig, meghallgatnák az én történetem is, hiszen nemrég még én is általános iskolai tanárnő voltam.
De úgy érzem a rossz tapasztalataim olyanok, mint sok csúnya fekete felhő, és nem szívesen árnyékolnám be a még lelkes hallgatók tenni-akarását. Egyetemistaként én is tenni akartam, azonban a közoktatás mindennapi mókuskereke közben nehéz bármit is.
És bár a partvonalról szemlélek, örülök, hogy senki nem marad csendben. Hiszen valljuk be, sem írni, sem olvasni nem tudnék, főleg nem szeretném, ha nincsenek jó tanáraim. És ez minden területre igaz.
