Hogy mi történt 2001. szeptember 11-én, azt nagyjából mindenki tudja – és itt most ne ejtsünk szót az egészen vad összeesküvés-elméletekről -, arról viszont kevesebb szó esik, hogy mi is van most a leomlott New York-i ikertornyok helyén.
Nos, lapunk munkatársa pár éve volt a helyszínen, így első kézből tudjuk a választ.
A „Ground Zero” leginkább érzelmeket kiváltó helye az a két hatalmas medence, amelyek az egykori tornyok helyén állnak.
Komorságukat fokozza, hogy oldalukba vannak vésve azoknak a nevei, akik meghaltak az épületekben. Számos magyar név is van közöttük.
Az emlékhelynek – melyhez egy múzeum is tartozik – személyzete minden nap egy szál fehér rózsát tesz azokhoz a nevekhez, akik születésnapjukat ünnepelnék.
A helyszín afféle nemzeti zarándokhely: családok, barátok, munkahelyi kollektívák érkeznek az USA legtávolabbi részéről is, hogy néhány csendes percet töltsenek a medencék szélén.
De nem lenne Amerika, ha az érzelmek és a múlt mellett nem mutatnák az erőt és a jövőt is.
Az egykori romhalmazos területen folyamatosan épülnek az új felhőkarcolók. Közülük is kiemelkedik a World Trade Center One (417 méter), amelyet – nyilván nem véletlenül – pont olyan magasra építettek, mint az egykori ikertornyok voltak.
A 2014-ben befejezett épület tetején zárt kilátó van.
Egészen különleges a rálátás a városra közel fél kilométer magasságból.
A területet továbbra is láthatóan komoly erőkkel figyelik a rendőrök.