Michelle Obama a People magazinnak adott interjút arról, hogy hogyan változtatta meg a családi életüket a koronavírus. Egyetemista lányaik ismét hazaköltöztek, és a családegyesülés jobban sikerült mint, ahogy azt elsőre gondolták. Számos meghitt pillanatot töltöttek együtt. A volt first lady lányai Zoomon tartott óráiba is belehallgathatott.
Az is szóba került, hogy a világjárvány Michelle Obamát is megviselte. Bevallotta, hogy kisebb depresszióval küzdött a pandémiás lezárások miatt. Valamint George Floyd tavalyi halála is mélyen megrázta.
Az új szenvedélyéről, a kötésről is beszélt: „A kötésnél nincs megállás, ha az ember köt egy sálat, utána jön egy takaró, egy sapka, egy zokni” – avatta be a legújabb hobbijába a People magazint a volt first lady. Michelle Obama elismerte, hogy teljesen rabja lett a kézimunkának, és már az első pulóveren dolgozik, amelyet a férjének, Barack Obamának szán. Beszélgettek a sportolás fontosságáról is. Michelle Obama elmondta, hogy a megterhelőbb edzéseit úszásra váltotta.
Az 57 éves volt fisrt lady bevallotta, hogy gondolkodik a visszavonuláson. Szeretne minél több időt együtt tölteni a férjével. Hozzátette, hogyha nyugdíjasok lennének, akkor „Barack túl sokat golfozhatna, én meg élcelődhetnék azon, hogy túl sokat golfozik, mert nincs mit csinálnia.”