Amikor néhány héttel ezelőtt Magyarországra is beköszöntött a kijárási korlátozás világa, az emberek egy része megrohanta az élelmiszerboltokat.
A konzerves és rizsszekciók mellett alaposan leürültek a lisztespolcok is, és szinte azonnal megkezdődött a házi kenyérsütések korszaka is.
A weboldalakon és a közösségi médiában receptek százai keringenek, ismerőseink versenyben kelesztik a tésztát, sütik a kenyeret és osztják meg a Facebookon a gusztusosabbnál gusztusosabb végeredményeket.
Mi pedig talán ugyanezt csináljuk, és fel sem tesszük a kérdést:
Miért is?
Hiszen semmi nem utal arra, hogy élelmiszer-, liszt- vagy kenyérhiány lenne, a szupermarketekben tömve vannak a kenyerespolcok és kedvenc pékségeink is a szokásos választékkal nyitnak ki minden egyes nap.
Valóban vannak olyan országok, amelyek már korlátozták a gabonaexportot, mondván a kenyérhiány könnyen átcsaphat utcai lázadásba, de ennek Európában semmi jele nincs, ráadásul a kenyérsütés abból a szempontból sem tűnik túl racionálisnak, hogy pont azt a lisztet használjuk el, amit a nehezebb időkre vettük.
Akkor?
A pszichológusok szerint a házi kenyérsütési láznak nem annyira gyakorlati, mintsem lélektani mozgatórugói vannak.
A házi kenyérsütés:
„Egy hónappal ezelőtt még mindenki a glüténmentes étrendben hitt, most pedig hirtelen mindenki pék lett” - hívja fel a figyelmet a hirtelen megváltozott világra Maddalena Borsato, a Torinói Egyetem gasztronómia kutatója, aki korábban maga is Olaszország leghíresebb pékségeiben és cukrászdáiban dolgozott.
Borsato a kenyérsütés egy másik lehetséges magyarázatára is rámutat.
Ez pedig a segítés, a gondoskodás szimbóluma a bezártság és a tehetetlenség idején.
„Kenyeret nemcsak magunknak, hanem másoknak szoktunk készíteni. És amikor most otthon kenyeret sütünk, majd közzétesszük annak a fotóját, az azt jelenti, hogy szeretnénk azt másokkal is megosztani” - mondja az egykori pék. És gyanítjuk, hogy igaza van.
