Minden állami tulajdonú kastély ingyen magánkézbe adható lenne, festményekkel, bútorokkal együtt

Addig csiszolódott a törvényjavaslat, míg minden állami tulajdonú kastély magánkézbe adhatóvá vált, ráadásul csak azokat kell közcélokra hasznosítani, amelyekben jelenleg is közgyűjtemény működik.

Az eredeti törvényjavaslat még csak 12 kastélyt, közöttük a pécelit jelölte ki magánkézbe-adásra, az új javaslatban azonban nem szerepel ilyen lista, minden állami kastély magánkézbe adhatóvá válik, és még csak nem is kell közcélokra hasznosítani, ha nem működik benne jelenleg közgyűjtemény - hívta fel a figyelmet az RTL.

A Momentum szerint nem véletlen, hogy sorra zárják be a kastélyokat a törvény elfogadása előtt. Bedő Dávid képviselő szerint lehetséges, hogy a bezárások annak érdekében történtek, hogy rá tudják fogni, semmilyen közfeladatot nem lát el az adott kastély.

Ráadásul nemcsak a kastélyokat, de a bennük lévő ingóságokat, így a bútorokat vagy festményeket is ingyen átadhatják magántulajdonosoknak.

A kormány ezzel kapcsolatban jelezte, hogy nem ingyen adják a kastélyokat: fejlesztést és üzemeltetést várnak el. Azt is hozzátették, hogy a törvénytervezet társadalmi egyeztetése és a parlamenti viták során a minisztérium minden kérdésre választ ad majd.

Áprilisban egyébként Lázár János jelezte, hogy a kastélyokat nagy cégek, például a Mol, az OTP vagy a Richter kaphatná meg az államtól, amitől az említett cégek sem zárkóznak el - emlékeztetett a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet