Minden jegy elkelt a magyar-portugálra

A magyar szövetség (MLSZ) honlapja hétfő esti összegzésében emlékeztet rá, hogy az árusítás vasárnap délelőtt kezdődött meg a Szurkolói Klub tagjai számára, és mintegy három és fél óra alatt el is fogytak az első körben piacra került belépők. Az értékesítés hétfőn 10 órakor indult újra, ekkor a rendelkezésre álló mintegy 6000 jegyet már korlátozás nélkül vásárolhatták meg a szurkolók, interneten és személyesen egyaránt. Ezúttal négy óra alatt találtak gazdára a jegyek, kora délutánra teljesen megteltek a nézőtéri helyek. Ezért már csak VIP-belépőket lehetett vásárolni, ám késő délutánra ezek is elfogytak.

A nemzeti együttes előbb augusztus 31-én Lettországot fogadja, majd három nappal később Portugáliát. A magyarok hat forduló után hét pontjukkal a harmadikak a B csoportban, nyolc pont a hátrányuk a második, pótselejtezőt érő helyen álló portugálokkal szemben.

A lettek elleni találkozóra a héten indul az értékesítés: a Szurkolói Klub tagjai csütörtöktől vehetnek jegyet, míg a klubtagsággal nem rendelkező szurkolók péntektől juthatnak hozzá belépőikhez.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek