„Minden nap sírok a gyerekek miatt, hogy mi lehet velük" – Kirúgtak 18 dolgozót a Vas megyei gyermekotthonokból

Összesen 18 dolgozót küldtek el a Vas megyei gyermekotthonokból, mert megtagadták a kifogástalan életvitel vizsgálatot. Többen megkeresték lapunkat. Azt mondják, a kötelező kérdőív pont a szakmaiságot mellőzi.

„Az intézményben a kifogástalan életvitel ellenőrzésével kapcsolatos nyilatkozat megtagadása, illetve a nyilatkozat határidőn belüli be nem nyújtása miatt összesen 18 fő munkavállalónak szűnt meg a közalkalmazotti jogviszonya azonnali hatállyal a vonatkozó jogszabályi előírások szerint" - írta megkeresésünkre Szabó Anita, a Gyermekvédelmi Központ és Általános Iskola Vas Vármegye intézményvezetője.

A 18 munkavállalóból hét a gencsapáti Gólyafészek Gyermekotthonban dolgozott. Ők keresték meg lapunkat, hogy elmeséljék történetüket, azzal a céllal, hogy rávilágítsanak, sokkal nagyobb problémák vannak a gyermekotthonokban, amikkel komolyan foglalkozni kellene, nem pedig azt forszírozni, hogy ki, milyen szórakozóhelyre jár a szabadidejében, vagy milyen könyvek vannak otthon a polcain.

Azt mondják, fontos a szakmai átvilágítás, a munkahelyi ellenőrzés, csakhogy ők pont

a szakmaiságot nem látják ebben a kérdőívben, mert ezzel valójában nem lehet kiszűrni azt, hogy ki az, aki szakmailag alkalmatlan, pedig sokan vannak.

Hozzátartozóikról is adatot kell szolgáltatniuk

Mint ismert, a kegyelmi ügy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének February 02. 14:27 miatt a gyermekvédelemben dolgozóknak - egy júniusban megjelent rendelet szerint - átfogó alkalmassági vizsgálaton kell átesniük. Ehhez egy ötszáz kérdésből álló kérdőívet is ki kell tölteniük, de egy pszichológiai alkalmassági is tartozik hozzá. Ezzel akarják felmérni a dolgozók kifogástalan életvitelét. Először a gyermekotthonok munkatársai kerültek sorra. Az átvilágítást a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) végzi.

Nemcsak arra kíváncsiak, hova jár például szórakozni a dolgozó, de azt is szeretnék tudni, hogy kivel él együtt, és milyen formában, vagy hogy fogyaszt-e alkoholt, kábítószert, és milyen rendszerességgel, van-e játékszenvedélye.

Meg kell adniuk a velük egy háztartásban élők adatait és vannak, akiknél a nemi irányultságukra is rákérdeznek.

Az ellenőrzés alapja a jogszabályban is megtalálható adatlap, de emellett kimehetnek a gyermekvédelmi dolgozó lakására, és beszélhetnek a szomszédokkal is.

Felsoroltatják velük ingatlanjaikat, ingóságaikat.

Mészáros D. Zsolt

Ha pedig az átvilágítást megtagadják, nem végezhetik tovább a munkájukat.

A korábbi munkatársak lapunknak hangsúlyozták, nem azért nem töltötték ki a kérdőívet, mert titkolni, takargatnivalójuk lenne, hanem azért, mert

naponta szembesültek azokkal a problémákkal, amelyek megoldása sokkal fontosabb lenne, és úgy érezték, megalázó helyzetbe kerültek.

A rendszer túlterhelt, kevés a fizetés, nagy a felelősség, és pont azokat üldözik el így, akik alkalmasak voltak a rájuk bízott feladatra.

Az érintettek azt sem értik, hogy egy konyhai dolgozónak, aki lényegében nem érintkezik a gyerekekkel, nem kerül velük kontaktusba, miért kell kitöltenie a kérdőívet, a sofőrnek viszont, aki szállítja a gyerekeket, miért nem.

Járókában a tűző napon

A munkahelyi ellenőrzés persze fontos lenne, mert elmondásuk szerint az ő volt csoportjukban most többségében olyan emberek maradtak, akikről úgy vélik, alkalmatlanok a gyerekek ellátására. És sajnos tele vannak ilyen emberekkel a gyermekotthonok.

Azt állítják akadt több olyan eset is, mely erősen súrolja a gyermekbántalmazás kategóriáját. A kisbabák esetében például nem használtak popsikrémet, így véresre sebesedett a hátsójuk. Penészes etetőszékben etették a gyereket, mert nem takarítottak rendesen. Az apró játékokat nem szedték össze, amiből nagyobb baj is lehetett volna, ha valamelyik kisebb gyermek lenyeli azt.

Volt olyan, amikor egyetlen gyermekfelügyelő vigyázott a 19 gyermekre, de ő a kapu előtt dohányzott, a gyerekek jóval távolabb, a házban felügyelet nélkül maradtak. Voltak, akik kimásztak a kiságyból és a teraszon, folyosón sétáltak alvásidőben.

De arra is volt példa, hogy a legnagyobb kánikulában, a déli órákban a tűző napon hagyták a kicsiket a járókában. Azt mondják, vannak, akik sokszor nem szépen szólnak a gyerekekhez, vagy hozzájuk sem szólnak.

Úgy tudjuk, ezeket a problémákat a többi dolgozó rendszeresen jelezte a vezetőségnek, de hiába. Az volt a válasz, sajnos nincs helyettük más.

Heten távoztak, így négy munkatárs maradt a csecsemőcsoportban

A Gólyafészek Gyermekotthonban három lakásotthon működik. Egy házban egy-egy csoport él. A hét dolgozó a csecsemőcsoportból távozott. Közülük többen 20-30 évet töltöttek el már a gyermekvédelemben. A csoportban most összesen négy munkatárs maradt, de információink szerint egyikük betegszabadságon van jelenleg. Az egyetlen konyhai dolgozó pedig már csak a hónap végéig lesz, mert ő felmondott. Nem tudni, ki fog főzni a kicsikre.

Tizenhét gyermek lakott itt korábban, akiket most a gondozók hiánya miatt „szétszórtak” más csoportokba. Olyan gyerekeket, akiknek a többsége oda született, együtt cseperedett fel a többiekkel és egy közösséget alkottak.

A csecsemőcsoportba újszülöttől egészen három éves korig kerülnek be a kisgyermekek, és fiatalkorú édesanyákat is fogadnak kisbabáikkal. Három édesanya lakott itt gyermekével.

Jelenleg nyolc gyermek és egy édesanya maradt újszülöttjével a házban.

A gencsapáti gyermekotthon egyik gondozója például az ügyfélkapus tárhelyén keresztül értesült a társadalombiztosítótól arról, hogy megszűnt a munkaviszonya, mivel akkor éppen szabadságon volt. Senki nem kereste meg a főnökei közül. Az elküldöttek azt mondják, hivatalos papírt augusztus 9-től augusztus 28-ig nem kaptak. Lapunk augusztus 27-én kereste meg az intézményt.

Mészáros D. Zsolt

„Minden nap sírok a gyerekek miatt"

„Minden nap sírok a gyerekek miatt, hogy mi lehet velük. – mondta lapunknak az egyik korábbi gyermekfelügyelő, aki hozzátette, azzal is foglalkozni kellene, hogy 8 férőhelyen ne 17 gyermek legyen egy otthonban, vagy ne egy felnőtt vigyázzon 25 gyermekre éjszaka.

A szakmai és nem utolsósorban az anyagi megbecsültségen kellene dolgozni, hiszen ők a közalkalmazotti bértábla szerinti nettó 270 ezer forintos fizetést kapták éjszakai és nappali műszakban ledolgozott 12 óráért. Az anyagi megbecsültség talán magával hozná azt, hogy lehetne a hivatásukra alkalmas jelentkezőkből válogatni, és a gyerekek mellett többségében olyan szakemberek állnának, akik lelkiismeretesen, szeretettel végzik munkájukat.

„Tisztelet annak a kevés alkalmas kollégának, akik még nem égtek ki teljesen és a körülmények ellenére maradnak. Mi már nem bírtuk” – mondták, és azt is hozzátették, hogy a vezetők között is vannak olyan emberek, akik évtizedek óta a gyermekvédelemben dolgoznak, látják annak hibáit, nap, mint nap küzdenek, nehezített pályán és próbálják tartani a lelket az elhivatott dolgozókban.

Ilyen vezetőnek tartják az elbocsátott dolgozók Szabó Anitát, a Gyermekvédelmi Központ és Általános Iskola Vas Vármegye intézményvezetőjét is, akit megkerestünk a Gólyafészek Gyermekotthonnal kapcsolatban.

Reagált az intézmény

Ahogy azt cikkünk elején írtuk, Szabó Anita kérdésünkre azt írta, összesen 18 munkavállalónak szűnt meg azonnali hatállyal a munkaviszonya. Az intézményvezető közölte, a dolgozók állításai részben felelnek meg a valóságnak. Elismerte, a vasi gyermekotthonokat tekintve bizonyos telephelyeken tapasztalható munkaerőhiány. A betölthető munkaköröket folyamatosan hirdetik, új felvételek jelenleg is folyamatban vannak, várják az elhivatott munkavállalók jelentkezését.

Arra a kérdésünkre, hogy veszélyben van-e a gyermekek ellátása, azt válaszolta, a szükséges azonnali intézkedéseket megtették a gyerekek érdekében, a jelenleg meglévő szakmai munkakörben dolgozó munkavállalóknak köszönhetően biztosított az ellátásuk.

Mészáros D. Zsolt

Azzal kapcsolatban, hogy valóban előfordultak-e a csoportban azok a hiányosságok, amelyeket a korábbi dolgozók említettek és valóban jelezték-e azokat, azt írta, az említett hiányosságokról nem érkezett jelzés és nem is tapasztalták az ellenőrzések során.

Az irányadó szabályozásnak megfelelően intézményvezetői, valamint fenntartói ellenőrzések kontrollálják a megfelelő szakmai munkavégzést.

Arra a felvetésünkre, hogy a gyermekeknek nem okoz-e törést, hogy máshová helyezték el őket és nem a megszokott közösségben élnek tovább, azt válaszolta, azon esetekben, ahol a gondozási helyet megváltoztatták, az intézkedés az érintett gyermekek legfőbb érdekét szolgálta.

Az elbocsátott dolgozók irataihoz annyit fűzött hozzá, minden esetben a törvényi határidők betartása szerint járt el az intézmény.

Országos szintű a probléma

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Népszavának adott válaszából az derült ki, az alkalmazottak bő 6 százaléka, 265 munkavállaló már biztosan távozik a gyermekvédelemből. A fenntartásukban lévő intézményekben 4 241-en dolgoznak, közülük 137-en megtagadták a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlap kitöltését, 128-an kérték jogviszonyuk megszüntetését, 71 főnél pedig nem járt még le a határidő, így a a távozók száma még emelkedhet.

A főigazgatóság arról is tájékoztatta a lapot, hogy 3 905-en járultak hozzá a vizsgálathoz, és jelenleg 112 új belépő pszichológiai vizsgálata és kifogástalan életvitel-ellenőrzése van folyamatban.

Hozzátették azt is: csoportok megszüntetését, lakásotthonok bezárását nem tervezik, bár ennek a gencsi otthonból kapott információink is ellentmondanak, illetve Budapesten egy 10, illetve egy 12 fős gyermekotthoni csoportot átszerveztek, és további 10 fős csoport átszervezése is várható a fővárosi intézményekben, így valószínű máshol is. Az elküldött emberek helyére pedig ki tudja, hogy találnak-e másokat, főleg szakmailag elhivatott munkavállalókat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet