Minden Resti bezárt

Legalábbis Vas megyében. Jelenleg egyetlen vasútállomáson sem lehet melegkonyhás helyen étkezni. Sárvár volt az utolsó mohikán.

A rendszerváltás után meglehetősen kaotikus állapotok uralkodtak a hajdan igen forgalmas vasútállomási vendéglátóhelyek, a MÁV Utasellátók körül. A köznyelven restikként emlegetett egységek végül is kikerültek a MÁV hatásköréből, s a Resti Zrt-nek (korábban Rt-nek) nevezett gazdasági társaság adta ki a még meglévő üzleteket alvállalkozóknak, ha ugyan volt kinek. Érdekes módon elsősorban a kisvárosi vasútállomások éttermei „élték túl” a változásokat, őrizték tovább a hagyományokat. Egykori vendéglátósok – jobb lehetőség nem lévén – kényszervállalkozóként vették ki ezeket az egységeket.

Sorra zártak be

1989-ben még meredek felfutást lehetett tapasztalni az étkeztetésben, aztán a vasúti leépítések, szétválások ezt visszavetették. Az utasok száma is jelentősen csökkent, egyre több vendéglátóhelyet nyitottak a vasútállomások környékén, nőtt a konkurencia. Először a szombathelyi vasútállomás hajdan igen nagy forgalmú, közkedvelt étterme szűnt meg, azóta sem nyílt helyette. Pedig melegkonyhás egység mindössze egy van a vasútállomás környékén. Igaz, nyílt egy kulturált büfé az utascsarnokban. A kisvárosi éttermek a bérleti díj szorításában egy ideig még tartották magukat, aztán az ezredforduló után sorra zártak be.

A gotthárdi étteremre már csak a felirat emlékeztet
Nyugat.hu

A körmendi (itt a bérlő saját vendéglőt nyitott az állomás szomszédságban), a szentgotthárdi Resti (hajdani Utasellátó) Étterem után bezárt az 1871 óta üzemelő celldömölki étterem is. Igaz, rövid idő múlva átalakítva, elsősorban a fiatalok szórakoztatására építve ismét megnyitott, a talponálló pedig bérlőváltás után folyamatosan fogadja a vendégeket. A közelmúltban aztán ismét kikerült a Zárva felirat az étterem ajtajára, bár állítólag csak ideiglenesen. Ha meg is nyílik ismét – amiben sokan kételkednek -, kérdés, milyen jelleggel. Érdekesség, hogy ebédkiszállítást viszont vállal az üzemeltető.

Az utolsó mohikán

Az utolsó mohikán a sárvári étterem volt, amely több évtizeden keresztül vendégzajtól volt hangos, menüs étkezés is folyt, még a vonzó, vadászos jellegű belső terem is megtelt. Egyre jobban visszaesett azonban az egység színvonala, a hétvégeken fiatalok éjszakai „dühöngőjeként” is funkcionált. Ritkán nyomták le vendégek a kilincset, meglehetősen sötét, barátságtalan lett a hely, az asztalok egy részét összetolták, inkább tárgyalóterem, mint étterem jelleget kölcsönözve a helynek. Minden a közeledő végre utalt, ami aztán nemrégen be is következett.

Kiadó üzlethelyiség lett a sárvári Resti (Utasellátó) is
Nyugat.hu

A kiírás szerint a Resti Zrt. kiadja (kiadná) az egységet, pontosabban a helyiségeket, hiszen nem biztos, hogy ismét vendéglátóhelyként üzemeltetnék. Ezzel az utolsó Vas megyei Resti Étterem is bezárt. Az utasok szemszögéből Sárváron sajátos helyzet alakult ki. A többi vasútállomás környékén ugyanis találhatók vendéglők, köztük melegkonyhásak is, míg Sárváron a vonatra várakozó utasok ülhetnek a rideg, télen hideg, barátságtalan utascsarnokban, nincs módjuk a közelben meginni egy kávét, üdítőt, vagy egy üveg sört, megenni egy szendvicset. Sárváron és Szentgotthárdon az állomásépületben még kis üzlet (trafik) sincsen.

Mit hozhat a jövő?

A jövő nem az lehet, hogy lepusztult vasútállomásokon ücsörögjenek az utasok, főként akkor nem, ha a távlati cél a vonatközlekedés felfuttatása, az utasok visszacsábítása. Ha nem is nagy kínálatú, de kulturált, barátságos Restikre igenis szükség lenne a vasútállomásokon. Olyanokra, ahol lehet olvasgatni, beszélgetni, szomjúságot, éhséget csillapítani, amíg az érkező vagy induló vonatra várunk. Mert sajnos már a vasúti várótermek is megszűntek. Némi reménysugár, hogy a MÁV megvásárolta a Resti Zrt. 85,58 százalékos részvénycsomagját a korábbi tulajdonosoktól, így a vasúttársaság a Resti Zrt. kizárólagos tulajdonosává válik. Ígéretekben pedig nincs hiány arra vonatkozólag, hogyan kívánják mindezt az utazóközönség érdekében hasznosítani. De jól tudjuk, hogy az ígéret szép szó…

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Restik- kényszervállalkozásban

A rendszerváltás után meglehetősen kaotikus állapotok uralkodtak a hajdan igen forgalmas vasútállomási vendéglátóhelyeken.

Se fűtés, se padok az új állomáson

Ősszel adták át Szombathelyen az ország talán legszebb állomását, ám nincs fűtés, s egyetlen pad se, hogy legyen hova leülni a várokozóknak.

Megújult az állomás, köszöntjük kedves utasainkat!

Van egy jó és egy rossz hírünk a szombathelyi vasútállomásról! A jó, hogy hetek kérdése és átadják!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet