Két fordulóban kértük szavazásra olvasóinkat, mondják már meg, hogy szerintük ki foglalja el a miniszterelnöki széket a jövő évi választások után. Magunk is meglepődtünk, hogy milyen komolyan vették ezt a játékot.
Nem egy súlycsoport
De mindez nem érdekes, hiszen csak azt bizonyítja, hogy a magyar politikában nem a racionalitás, hanem az érzelmek uralkodnak, és hogy milyen mély árkok vannak a politikai oldalak között. Ez utóbbi már közhelynek számít, de itt a bizonyíték.
Az első fordulóban
Szavazzon, ki legyen a miniszterelnök! 2013. October 25. 07:37 azokat a politikusokat vettük fel a listára, akik pártot, választásokra készülő politikai szervezeteket vezetnek, és így saját szervezetük miniszterelnök-jelöltjének számítanak. Aztán nagyon sok levelet kaptunk, és sorra jöttek olvasóink javaslatai, ezekből állt össze a második forduló
Ki legyen Magyarország miniszterelnöke? (2. rész) 2013. November 02. 16:41 listája.
Amikor ezt a listát közzétettük, azt ígértük, hogy a két fordulóban jó eredményt elérő politikusokat eresztjük össze egy új szavazásra. Az eredményeket látva azonban teljesen világos, hogy ennek nem lenne értelme. Az első fordulóban
Szavazzon, ki legyen a miniszterelnök! 2013. October 25. 07:37 jól szereplők ugyanis 2700-3000 közti szavazatot kaptak, a második fordulóban
Ki legyen Magyarország miniszterelnöke? (2. rész) 2013. November 02. 16:41 viszont 700 és 800 közötti voksot gyűjtöttek be. Vagyis, nincs egy súlycsoportban a két lista.
Orbán csak ötödik
Így nem tudunk mást tenni, mint az első listára leadott szavazatok alapján hirdetünk eredményt. Megint csak le kell szögeznünk, hogy ez a szavazás nem reprezentatív, nem tekinthető közvélemény-kutatásnak, és nem mutatja be a lakosság párt- és politikusszimpátiáját. Csupán azokét, akik olvassák lapunkat és hajlandóak voltak szavazni.
Tehát, nálunk négy jelölt húzott el a többiektől, mégpedig jelentősen. És mind a négy ellenzéki. Orbán Viktor, a jelenlegi miniszterelnök (és a Fidesz kormányfőjelöltje) az ötödik helyen végzett 742 szavazattal, holtversenyben Kálmán Olgával. Egyébként a második forduló jelöltjei közül ketten is megelőzik őt, Vadai Ágnes (977) és Tétényi Éva (799).
És akkor nézzük az első négy helyezettet, köztük elég szoros volt a verseny. A negyedik helyen Vona Gábor (2888) végzett, a harmadikon Mesterházy Attila (2931). Bajnai Gordon a második helyre került 3087 szavazattal, a győztes pedig Gyurcsány Ferenc lett, rá egész pontosan 3333 szavazatot adtak le.
Gyurcsány a befutó
Hogy milyen következtetést lehet levonni ebből az egészből? A legfontosabbat feljebb már megtettük, soha nem volt ennyi indulat, érzelem, gyűlölet a magyar belpolitikában, mint most. De van más is.
A jobboldalon alig néhányan kérdőjelezik meg Orbán Viktor jelöltségét, tőle még inkább jobbra pedig Vona Gáborét. Az ő szimpatizánsaik lefutottnak tekintik a meccset, a szavazás elején elég aktívak voltak, de aztán nem foglalkoztak vele többet. Úgy érzik, hogy – egyébként jogosan – az ilyen szavazásoknak semmiféle hatásuk nem lesz.
Érdekesebb a baloldal. A két nagy rivális, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon hasonló eredménnyel szerepelt, de a végén megelőzte őket a radikálisabb Gyurcsány Ferenc. Amit mindebből le lehet vonni következtetésként, az legfeljebb annyi, hogy a baloldal jó eredményt érhetne el, ha Gyurcsányt és pártját bevenné az együttműködésbe, és megneveznének egy miniszterelnök-jelöltet. Különben úgy járnak, mint itt a szavazásnál, egymással fognak versenyezni.