Miniszterhelyettessé nevezte ki unokahúgát Putyin

Miniszterhelyetteseket nevezett ki és váltott le az orosz védelmi tárcánál hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök. Köztük az unokahúgát, Anna Civiljovát.

Az államfő, aki a miniszterhelyettesek számát tízről 12-re, az első helyettesekét pedig kettőre emelte, Leonyid Gornyint a tárcavezető első helyettesévé, Anna Civiljovát, Oleg Szaveljevet és Pavel Fradkovot helyettessé nevezte ki.

Gornyin korábban a pénzügyminiszter első helyettese volt. Új posztján fő feladata a pénzmozgások átláthatóságának növelése lesz és az orosz fegyveres erők pénzügyi ellátásának teljes kérdéskörét felügyeli majd. Oleg Szaveljev, aki korábban a számvevőszék könyvvizsgálója, gazdasági miniszterhelyettes és a Krím ügyeiért felelős tárcavezető volt, a védelmi minisztérium apparátusának vezetője lett.

Pavel Fradkov korábban az államfő első kabinetfőnök-helyettesi posztját töltötte be. A katonai tárcánál a feladatköréhez a vagyongazdálkodás is hozzátartozik, amihez korábban állami vagyonkezelőnél (Roszimuscsesztvo) és az Elnöki Vagyonkezelő Igazgatóságon is szerzett tapasztalatokat. Civiljova, az ukrajnai háborúból visszatért katonák támogatására tavaly létrehozott Haza Védelmezői Alapítvány korábbi elnöke, új pozíciójában a hadsereg szociális és lakásellátásáért lesz felelős.

Mint a hvg.hu beszámolt róla, Civiljova Putyin unokahúga, akinek férje, Szergej Civiljov a kemerovói régió kormányzója volt, és májusban energiaügyi miniszternek nevezte ki Putyin.

Az elnök felmentette ugyanakkor Nyikolaj Pankovot, Ruszlan Calikovot, Tatyjana Sevcovát és Pavel Popovot. Andrej Belouszov, a május 12-én kinevezett védelmi miniszter fogadta őket és megköszönte nekik a sokéves felelősségteljes munkát.

Calikov a minisztérium első helyettes vezetője, Pankov államtitkár - miniszterhelyettes, Sevcova miniszterhelyettes volt. Popov, akit felmentés mellett katonai szolgálatból is leszereltek, tárcánál az információfejlesztési főigazgatóságot és az információs rendszerek főosztályát vezette.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet