Olyan nagyon nem erőltette meg magát senki. Fotósunk körtúrájának végeredménye szinte visszhangzik a megszokás dallamaitól: szállnak az angyalkák, borotválatlanok a télapók, ágaskodnak a teleaggatott karácsonyfák az üvegtáblák mögött. (De legalább az aprónépnek és a lelkükben örök gyermek maradt 150 centi felettieknek is van mit szájtátva nézni.)
Azért kissé elszomorító, hogy nagyjából a legkreatívabb megoldás mind közül egy kis piros autóba ültetett télapó. Halleluja. Azért megmutatjuk Önöknek is, mit láttunk.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!