Bezárt, kinyitott, nincs víz - mi lesz az MMIK-val?

Nem szállítják el a szemetet, elzárják a vizet, felmondanak a bérlők. Csak néhány a szombathelyi MMIK problémái közül, amik felmerültek az MSZP sajtótájékoztatóján.

Többhetes szemétszállítási problémák után tegnap kikapcsolták a vizet az MMIK-ban, és az épületet is bezárták. Bár a mai napra szerencsére rendeződött a helyzet, felmerül a kérdés: mi lesz az MMIK-val?

Erről beszélt ma reggel dr. Ipkovich György országgyűlési képviselő, az MSZP Szombathely elnöke és Horváth György, az MSZP Szombathely elnökségi tagja, valamint dr. Horváth Attila, az MSZP Szombathely alelnöke.

Az ország jobban teljesít

Vajon ha az ország ennél is jobban teljesít, az áramot is kikapcsolják? Veti fel a kérdést Ipkovich György. Felhívást kell intézni az egykori közös fenntartók felé, hogy tegyenek lépéseket az intézmény fennmaradásának érdekében.

Horváth György, aki szerint nincs más állandó, csak a változás, szomorúan beszélt e nagy múltú intézmény megpróbáltatásairól. Mert mióta az épület átkerült állami tulajdonba, a Nemzeti Művelődési Intézethez, az MMIK mint olyan, megszűnt létezni. Pedig gondoljunk csak bele, mi minden működik itt: a Mesebolt Bábszínház, a LOGO ifjúságsegítő, az UNGARESCA, a Ferrum Színházi Társulás és mellettük még balettiskola, gitároktatás, nyelviskola, és rengeteg klub, egyesület. Körülbelül 46 szervezet van ide bejelentve, és ezek most mind veszélybe kerültek.

Az MMIK épülete egy tavalyi felvételen
Vágvölgyi Bálint

Nagy a baj

Pedig a bevétel és a működési költségek között tényleg nincs olyan hatalmas szakadék: ezt csupán az üzemeltető nem vállalja fel. Valószínűleg emiatt van, hogy mostanában több bérlemény is fel lett mondva, hiszen a bérlők is aggódnak a jövőjükért.

Ezeket az értékeket jelenleg veszély fenyegeti. Korábban az MMIK a megye és a megyei jogú város közös fenntartásában működött. Mint Ipkovich György megjegyzi, akkor a város és a megye más színű volt, mégis meg tudtak egyezni.

Nagy a baj Horváth Attila szerint, mert teljes a koncepciótlanság. Az MMIK egy élettel teli ház, és korábban bizony elképzelhetetlen volt, hogy például nem lehetett lehúzni a vécét. Az nem állapot, mondja, hogy a feltételek nincsenek biztosítva az itt működő szervezeteknek. Addig nem is fog javulni a helyzet, míg létező források mennek el ostoba célokra, ahelyett hogy kipótolnák az MMIK működéséhez szükséges összeget: ami körülbelül egymillió forint körül lehet.

Az asztalra kell csapni

Alapvetően két dolgot tehet a városvezetés ezzel kapcsolatban. Az egyik irány az, hogy ki kell állni az intézményfenntartók elé, rá kell csapni az asztalra, és meg kell mondani, hogy ilyen még egyszer Szombathelyen nem fordulhat elő. Ezt egy polgármesternek, aki országgyűlési képviselő, el kell érnie. A másik, amire szükség van, az pedig az, hogy intézményeinknek, illetve a szombathelyi kötődésű egyesületeknek meg kell teremteni a lehetőséget a működéshez. Hiszen ha az bármikor előfordulhat, mint ami az MMIK-val, akkor megoldást kell találni.

Őrizzék az átvett értékeket - mondja Ipkovich György. Egy hagyományokkal rendelkező, fontos kulturális intézmény lehetetlenül el, mert nincs gazdája. Ma lesz a megyei közgyűlés, és jövő héten esedékes a városi is: biztosak lehetünk benne, hogy jelezni fogják a problémát, és tárgyalni róla. Vannak még tartalékai a városnak - talán erre is jut belőlük.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Komoly titkokat őriz az MMIK

Erre kell következtetnünk, miután hiába kértünk engedélyt az épület belső fotózására.

Nem kell az MMIK Szombathelynek

Az állam át akarja adni a városnak, de Szombathely már így is sokat költ a kultúrára – áll az indoklásban.

Bezárják a szombathelyi MMIK-t?

A kormányhivatal nem cáfolja, és nem erősíti meg a hírt. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központot 39 éve alapították, 32 éve működik a jelenlegi helyén.

Mit államosítanak Vas megyéből? – Mi lesz a megyei kórházzal, az MMIK-val?

És mi lesz a Képtár két értékes gyűjteményével, a Derkovits és a Szántó Piroska hagyatékkal? És az államosítás hány alkalmazottat érint majd a vasi Megyeházán? – utánakérdeztünk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet