Mobilozó sofőrök, figyelem!

Lehet, hogy érdemes használni a fülest? Komoly ellenőrzések várhatók.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a rendőrség a TISPOL Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport éves ellenőrzési terve alapján szeptember 21-én és 22-én tartja meg Magyarországon a „figyelemmel az útra” elnevezésű közlekedésbiztonsági ellenőrzését.

police.hu

Az európai kampány során elsősorban a menet közbeni mobiltelefon-használatot ellenőrzik, de nagy hangsúlyt kap a figyelem elvonásával veszélyeztető egyéb cselekmények ellenőrzése és kiszűrése, mint például a jármű vezetőjének menet közbeni chatelése, közösségi oldalon „élőzés”, szelfizés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos