Érinti a szombathelyi és soproni IC-ket is.
A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon pályakarbantartás miatt módosított menetrend lesz érvényben május 20-tól 27-ig - közölte honlapján a MÁV.
Május 22-én az S12-es személyvonatok csak Tatabánya és Oroszlány között közlekednek,
a Keleti pályaudvarról 7 perccel korábban indul a menetrend szerint 8:15-kor Grazba induló Mura InterCity (IC312), valamint 10 és 21 óra között valamennyi Budapest–Győr–Sopron, illetve Szombathely viszonylatú InterCity.
Május 20-tól 27-ig a railjet 261-es vonat a Keleti helyett a Déli pályaudvarra érkezik. A railjet 41-es és a 463 EN vonat módosított menetrend szerint, 60 perccel korábban közlekedik.
A részletes menetrend
innen tölthető le.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!