Október 23-án hétfőn tüntetést szerveztek a diák- és tanárszervezetek a budapesti önkormányzattal karöltve, 1956 emlékére és az oktatás, valamint a jogállamiság helyzetének romlása miatt.
Már az elején nagy volt az érdeklődés
Az eseményen több civil és politikai szervezet is megjelent, a Hősök terén fél ötkor hatalmas tömeg alakult ki, több zászló és molinó is látható volt. A tér egyik végén ki lehetett tölteni a hétigenes alternatív népszavazást, melynek hét pontja:
Ahogy telt az idő, nőtt a tömeg és a sátornál álló sor is egyre hosszabb lett. Már hallhatóak voltak skandálások a menet kezdete előtt is, egyesek a Carson Coma zenekar „Feldobom a követ” című számát énekelték hangosan, aminek részleteit molinókon is látni lehetett.
Több generáció és szakma is részt vett a tüntetésen, még egy jelenlegi egyetemi tanárommal is volt szerencsém találkozni. Egy idősebb úr egy „Orbán 'Pol Pot' Viktor a pereputtyod életével játsz” (sic!) feliratú táblát tartott és amikor erről képet készítettem, letesztelte történelmi tudásomat. Spoiler: átmentem, tudtam ki Pol Pot, de azoknak, akik még nem hallották a nevét: Kambodzsa egykori véreskezű kommunista diktátoráról van szó, aki több mint egymillió ember haláláról tehet. Azért valljuk be, nem a legjobb összehasonlítás.
A tér közepén kiterítettek egy nagy piros-fehér-zöld lobogót, a tér másik végében pedig egy fáklya égett egy teherautó tetején: ők vezették a menetet, utánuk haladtak a zászlót cipelők, majd mindenki más.
„Veletek vagyunk!”
A tömeg egy tekergős úton haladt, közben a klasszikus jelmondatokat hallhattuk: „nincs tanár, nincs jövő”, „szabad ország, szabad oktatás”, „mocskos Fidesz” és társaik. Az emberáradat viszont pár utca múlva megállt egy nagy fehér épület előtt. A Kölcsey Ferenc Gimnázium, ahonnan tavaly öt tanárt rúgtak ki, mert polgári engedetlenséget folytattak.
Itt Tóth Bence tanár szólt a vonulókhoz, neki is már csak napok vannak hátra ezen a pályán. Amikor kollégáit kirúgták, az már nála is kiverte a biztosítékot. A belügyminisztert gondolkodásra biztatta. „Pintér takarodj” volt a tömeg válasza. A legtöbb emberé legalábbis, egyvalaki a „Sintér Sándor a k*rva anyádat” kifejezést pártolta inkább, mire a mellettem álló hölgy megjegyezte: „aranyos”.
Ezek után a tömeg az orosz nagykövetségnél is megállt egy rövid időre, majd elhaladt a nemzeti színekbe borított Terror Háza mellett, mielőtt elérte a finist: az Oktogont. Itt egy nagy színpad hátterében lyukas zászló volt látható, a hangszórókból pedig az Egmont-nyitány szólt. A felállított asztaloknál italt és könnyű ételeket, például perecet lehetett kapni.
A nyitány végeztével elkezdődtek a beszédek, a szónoklatok és a koncertek. Ezúttal vegyítve, a felszólalások között egy-két zeneszám szólt. Hallhattuk Örkény István szavait 56-ról, Jordán Tamás, a nemzet színészének egy rövid jelenetét, amiben nem csak a forradalomról, hanem a rendszerváltásról is szó esett, illetve „egy szimpatikus szakállas fiatalemberről”, aki ezt a napot inkább Veszprémben töltötte.
Felszólalt a romák helyzete miatt Oláh József Pöli, aki felhívta figyelmet a roma forradalmárok és hősök említésének hiányára a tankönyvekben és felszólalt a kisebbség helyzete érdekében. A felsorakozott civil szervezetek közül az egyik sztárvendég Iványi Gábor volt, akinek egyházát már egy ideje támadja a kormány, és a budapesti önkormányzat nemrég jelentette be, hogy kifizetik Iványiék szociális dolgozóinak béreit.
A tanárok felszólalásai és a fellépő zenekarok mellett a szervezők többször is felhívták a figyelmet a hétigenes népszavazásra. „Igen! Igen! Igen! Igen! Igen! Igen! Igen!” Ez a kezdeményezés kitölthető volt helyben, de elérhető online is.
Beszédet mondott Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is, de nem csak az oktatás helyzetéről beszélt, hanem a kínai akkumulátor és az önkormányzatok ellehetetlenítése is szóba került. Karácsony szerint az önkormányzati és európai parlamenti választások egy időpontban történő megtartása csapda az ellenzék számára, de ő Budapesten ellenzéki összefogással kíván indulni.
A főpolgármester beszédében többször is megemlített egy szót, amit gyakran hallhattunk a nap folyamán: köztársaság.
„Ma az állam a köz társasága (sic!) helyett egy részvénytársaság!”
Megemlítette azt is, hogy hazánknak még a nevéből is kivették ezt a szót, „Magyarország” 2012 óta nemzetünk hivatalos neve.
Az utolsó felszólalók diákok voltak, a sok beszédből itt egy mondat különösen felkeltette az érdeklődésemet. „56-ban még emlékeztek arra a koktélreceptre, ami ellenszer az elnyomásra.” A hallgatóság részéről csend, először hagyják folytatni a szónokot, erre a mondatra még nem éljeneznek. Csak később jön az egyetértő üdvrivalgás a tömeg felől.
Természetesen a „Mi vagyunk a Grund” című dal - ami a tanártüntetések himnusza - is elhangzott, de az utolsó dal, amire a maradék tüntetők is elvonultak a „Bella Ciao” nevű olasz partizánének volt.
„Tavaly többen voltunk” - így vélekedik mellettem egy pár. Bár pontos számot nem tudok mondani, a résztvevők száma több ezer lehetett, még ha a végére erősen lemorzsolódott is a társaság. A beszédeken érezni lehetett a felszólalók feszültségét és attól függetlenül, hogy ez egy oktatás melletti tüntetésként volt meghirdetve, több téma is szóba került, beleértve a „köz társaságának” hiányát is.
