A párt közleményében emlékeztet, hogy néhány napja a Momentum hegyvidéki és budakeszi politikusai tettek közzé egy videót, amiben leleplezték, hogy Rákay Philip díjugrató lovainak trágyáját egy természetvédelmi területen tárolja.
Rákay Philip azóta elszállította a konténerét, így az immár a saját telkére került, és nincsen többé természetvédelmi területen. A Momentum szerint ez is bizonyítja, hogy volt értelme a lakossági panasz közzétételének és a figyelemfelhívásnak. Rákay Philip az ügyben azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy a lócitromos konténere "csak ideiglenesen állt" a 7400m2 telke melletti természetvédelmi területen.
Ezzel ellentétben – hívja fel a figyelmet a közlemény, Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja és Szemző Áron, a Momentum budakeszi önkormányzati képviselője most újabb fotókat tett közzé, melyek azt bizonyítják, hogy több mint 8 hónapja, legalább január óta folyamatosan ott tárolta a lótrágyás konténerét Rákay Philip. Az egyik képen jól látszik, hogy volt, amikor két teli konténert is tartott a természetvédelmi területen.
A Momentum felszólítja Rákay Philipet, hogy „hagyja abba a hazudozást: kezdésként beismerhetné, hogy hosszú hónapokig tárolta valójában ott a lótrágyát, aztán pedig bocsánatot kérhetne azoktól, akiket ezzel zavart.”