Túl korán posztolt egy eseményt a szombathelyi Momentum, 100 ezer forintra bírságolták őket

Megfélemlítésnek tartják a büntetést.

100 ezer forintra, közel a maximálisan adható büntetési összegre bírságolta a rendőrségi a szombathelyi Momentumot egy Facebook-poszt miatt - írja lapunkhoz eljuttatott levelében Nagy Donát, a párt szombathelyi elnöke.

A Momentum szervezésében november 18-án este érkezett Szombathelyre az Orbán-ellenes óriásplakát Megérkezett Szombathely Fő terére az Orbán-ellenes óriásplakát 2018. November 18. 23:13 , amit az az Európai Liberális Párt készített és indított el. (A plakáton szereplő kép egyébként lapunk egyik korábbi fotójából készült A Nyugat.hu fotójával kampányolnak az európai liberálisok és a Momentum Orbán Viktor ellen 2018. November 16. 19:49 .)

Facebook

Az eseményt a Momentum bejelentette a rendőrségen, ahogyan azt kell, viszont Nagy Donát túl korán posztolta ki a gyűlést a Facebookra. Az október 1-ével hatályba lépett új gyülekezési törvény kimondja, hogy minden, a véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt, amin legalább két ember részt vesz, tilos meghirdetni annak bejelentésétől számított két napig.

Nagy Donát azonban nem várta meg a 48 óra elteltét, és ezért a rendőrség közel a maximálisan adható összegre, 100 ezer forintra bírságolták Nagy Donátot. Aki azt írja levelében, a meghallgatását követően sem voltak hajlandóak az összeg csökkentésére.

A szombathelyi elnök ezért a határozatot bíróságra viszi.

Nagy Donát levele végén megjegyezte, az ügy abból a szempontból még inkább szomorú, hogy rendezvényeik, gyűléseik és aláírásgyűjtéseik tekintetében korábban csakis jó tapasztalataik voltak a Szombathelyi Rendőrkapitányság munkáját illetően, így tavalyi évben is példásan és partnerként sikerült együttműködni mindkét fél részéről.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet