Most a Mi Hazánk rendezne olimpiát Magyarországon

Hasonló indokokkal, mint annak idején a Fidesz.

Társadalmi és politikai vitát kezdeményez a Mi Hazánk Mozgalom arról, hogy Magyarország pályázza meg a 2036-os nyári olimpia megrendezését – jelentette be csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Novák Előd, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője - írja a 24.hu.

Novák úgy véli, a nyári olimpiák – az infrastrukturális beruházások haszna mellett – hosszú távon lendítik fel a rendező régió gazdaságát, idegenforgalmát, jótékonyan hatnak a nemzeti önbecsülésre és a tömegsport fellendítésén keresztül a társadalom egészségi állapotára is.

Hozzátette: Magyarország idén rendezi meg a vizes világbajnokságot, a világ harmadik legnagyobb sporteseményét, ráadásul az olimpia lebonyolításához szükséges létesítmények jelentős hányada rendelkezésre áll.

Azt is hangsúlyozta: a tervezés és a beruházás során is bevonnák a civil szervezeteket és a pártokat a felügyeleti feladatok ellátásába, ezzel is segítve a csúcsra járatott korrupció visszaszorítását. A Momentum 2017-es Nolimpia-kampányának sikeres aláírásgyűjtése után Magyarország visszavonta pályázatát a 2024-es olimpia megrendezésére.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet