„Köszönet a gyors intézkedésért a rendőrségnek” – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Varga Valdemár ismert szombathelyi vállalkozó.
A bejegyzéshez tartozó fotón három rendőr vesz körül egy, a szombathelyi Fő téren ülő félmeztelen férfit.
Varga korábbi bejegyzéseiből kiderül, hogy a férfi a közeli ivókútnál mosakodott, és gyakorlatilag a téren él, ami számos kérdést felvet, többek között egészségügyieket is.
Bejegyzéseire sokan reagáltak, többen azt állították, hogy nem elszigetelt estről van szó.
Lapunk a témával kapcsolatban megkereste a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságot.
„A Szombathelyi Rendőrkapitányság járőrei a megkeresésben szereplő helyszínt visszatérően ellenőrzik. Amennyiben bejelentés érkezik, munkatársaink minden esetben azonnal reagálnak, megteszik a szükséges intézkedéseket. Az esetlegesen észlelt jogsértéseket megakadályozzák, szankcionálják és az elkövető személyeket minden esetben felelősségre vonják”
- közölte Cser Zsófia őrnagy.
Varga Valdemár egy pénteki posztjában azt írta, hogy a Vasivíz Zrt. munkatársai időközben fertőtlenítették az ivókutat és új egységet is kihelyeztek, de ettől függetlenül a hajléktalanság problémája még velünk marad.
Lapunk az utóbbi időben két hosszabb interjút is készített Németh Klárával, a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft az egyiket itt
Németh Klára: "Mi vagyunk a szociális háló alja" 2024. October 14. 19:10 , a másikat itt
„Fogadjuk el, hogy nagyon nehéz az élet, és nem mindegyikünk egyformán erős” 2022. December 22. 07:30 tudja elolvasni.