Egyelőre nem tudni, hogy a társadalmi szerepvállalásért kell-e távoznia a DLSB két tannyelvű gimnáziumból Milkovics Mártonnak. Szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől, és a 444.hu szerint a szakmai elkötelezettséget értékelő szempontra kapott rendkívül alacsony pontszámot.
A diákok ugyanakkor a hivatalos értékeléssel szemben lelkesnek és odaadónak tartják a tanárt. Egy helyi csoportba feltöltött poszt szerint a tanár azonnali elbocsátásanak valódi oka feltételezhetően az, hogy „szakszervezeti vezető tag, a sztrájkok egyik mozgatója volt. A döntés felülről jött, azaz központi utasítás volt, a diákok szerint az intézményvezető sem értett vele egyet.”
A veszprémkukac.hu-nak a gimnázium titkársága tagadta, hogy az ügyről a közösségi médiában megjelentek igazak volnának, és közölték, hogy az iskolából hivatalosan senki nem nyilatkozhat az esetről.
A gimnázium diákjai és a tantestület tagjai a tanártiltakozások indulóját, a „Mi vagyunk a Grund”-ot énekelve álltak sorfalat neki, amikor kiderült, hogy távoznia kell.