Most már azt is tudjuk, hogy fognak kinézni az új rendszámtáblák 2022 júliusától

Megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben.

A portfolio.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy kedden megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben a jövőre bevezetésre kerülő, új típusú magyar rendszámtáblákról.

A döntés lényege, hogy a 2022. július 1-jétől bevezetett állandó rendszámtábla az európai zászlót jelképező kék mezőben 12 ötágú sárga csillagot, fehér H jelzést és Magyarország címerét tartalmazza. Ez így fog kinézni:

Magyar Közlöny

A változás tehát annyi, hogy a három betű és három szám helyett, 2-szer 2 betű és 3 szám jelenik meg rajta, illetve új elemként a magyar címer is látható.

A lap kitér arra is, hogy szintén változik a taxik rendszáma, mégpedig úgy, hogy TX jelölésűek lesznek, illetve sárga - vagy ha elektromos hajtással rendelkezik a taxi, akkor zöld színű - lesz a tábla:

Magyar Közlöny

Hasonlóképpen egyébként az úgynevezett környezetkímélő autók rendszámtáblája is zöld lesz:

Magyar Közlöny

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos