Most Rácz Jenő és Kabát Peti boxmeccse miatt indít eljárást az RTL ellen a Médiatanács

Mert a focista összeesése "a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta".

Megint eljárást indított a Méditanács az RTL-en futó Sztárbox című műsor miatt - írja az NMHH közleményében.

Azt írták, bejelentés nyomán vizsgálták az adást, melynek egyik kifogásolható jelenete Kabát Péter és Rácz Jenő mérkőzése volt, amelyben Rácz Jenő kiütéssel legyőzte az ellenfelét. A földre kerülő és eszméletlen Kabát Péter orvosi segítséget követően tudott csak lábra állni, és részt venni az eredményhirdetésen.

A hatósági ellenőrzés alapján a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta, ezért a Médiatanács most induló eljárásában azt vizsgálja, hogy megfelelő volt-e a műsorszám korhatárbesorolása. A vélhetően helytelen besorolás és így a nem megfelelő sugárzási időpont miatt a Médiatanács eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen - tették hozzá.

100 ezres bírság a Petőfi Rádiónak

Az NMHH azt is közölte, a Petőfi Rádió „Egész úton hazafelé” című műsorának szeptember 15-én közreadott adásával kapcsolatban is érkezett bejelentés.

A kifogásolt műsorszám a természetfeletti jelenségekkel, a szellemvilággal és az ezzel összefüggő hallgatói tapasztalatokkal foglalkozott. A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a rádióban felolvasott hallgatói beszámolók félelmet kelthettek a kiskorú hallgatókban, akik félreérthették azt.

Az egyes történetekben szereplő személyek és családtagok halálát, valamint az ehhez kötődő visszaemlékezéseket részletező információk közzététele felkavaró lehetett a 12 éven aluli korosztály tagjai számára. A Médiatanács megállapította, hogy a műsorszám a „12 éven aluliak számára nem ajánlott”, III. korhatári kategóriába sorolandó. A szolgáltató a műsorszámot korhatárra tekintet nélkül meghallgathatónak minősítette, így jogsértést követett el, amiért a Médiatanács 100 ezer forint bírságot szabott ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet