Motorosnap felvonulással és mentési bemutatóval - Videóval

Nem csak a motorosoknak, de a nézőknek is tanulságos volt a Family Center parkolójában megrendezett, bemutatókkal fűszerezett színes program, ahol mindennek köze volt a motorokhoz, motorosokhoz.

A Szombathelyi Motorosok Baráti Társaságának az egyik fontos célkitűzése, hogy az útnak induló motorosok haza is érkezzenek. Ehhez nem csak a motorosok, de a közlekedésben résztvevő összes szereplő agyában rendet kell tenni. Szerencsére egyre több autós érti meg, hogy a motorosok nem másodrendű tényezők az úton, viszont sokkal sérülékenyebbek, mint a négy-, vagy többkerekű járművek utasai.

Önként vállalkozókat, köztük rendőröket ugrott át segédeszköz nélkül a motoros
Önként vállalkozókat, köztük rendőröket ugrott át segédeszköz nélkül a motoros
Tánczos Mihály
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A mostani rendezvény sok nézőt vonzott a közeli bevásárlóközpontokból, így olyanok is bepillantást nyerhettek a motorosok életébe, akik egyébként nem mutatnak komoly érdeklődést az ilyesmi iránt. Mindezt színes és látványos bemutatókkal érték el a rendezők. Bár az eső időről időre megeredt, de összességében sikerült megtartani a programokat.

Motoros- és balesetmegelőzési nap videón

A vezetéstechnikai pályán Szombath András irányításával küzdötték le az akadályokat a pilóták. A gyakran bődületes teljesítményű motorok ugyanis semmit nem érnek, ha a vezetőjük az első kanyarban eldobja a járművét. Az oktatópálya arra is jó, hogy a vezető elsajátítson olyan fogásokat, amik éles helyzetben akár az életét is megmenthetik. Az oktató jelen esetben 22 évig motoros rendőrként szolgált, leszerelése után pedig mások vezetéstechnikájának javításán ügyködik. (Lásd korábbi cikkünk végén a videókat.)

Még több kép a motorosnapról
Tánczos Mihály

A veszprémi motorosrendőrök bemutatóján külön sikert aratott a Harley Davidson rendőrmotor, amivel nem csak gyerekek, de felnőttek is fotózkodtak a nap hátralevő részében.

A Szelei triál motorshowban az akadályról akadályra pattogó motorok betekintést engedtek a kétkerekűekkel végrehajtható feladatokba. A produkció igen meggyőző lehetett, mert sokan jelentkeztek önkéntes akadálynak, amikor a pilóta ezt kérte. Egyre több ember felett repült át anélkül, hogy bármilyen rámpa, dobbantó segítette volna ebben és ez videónkban is jól látszik.

Mentik, aki menthető
Tánczos Mihály

Szintén látványos és népszerű program volt a mentési szimuláció. Két autó és egy motor karamboljához kellett segítség és a kommentátorok végig tudósították a nézőket arról, mit láthatnak. Szó esett a tévhitekről is. Ilyen pl. az amerikai filmekben rendszeresen látható jelenet, amikor egy ütközés után az autó füstöl, majd felrobban. A valóságtól teljesen elrugaszkodó klisé sajnos már beépült a köztudatba, így sokan félnek a balesetes járművek közelébe menni, ha az füstölög. Pedig ekkor még lehet hogy van esély kimenteni az autóban rekedt magatehetetlen embereket, ha azok nem szorultak be, csak pl. eszméletlenek. Elhangzott: jó lenne, ha minden autóban lenne oltókészülék. Ez pár ezer forintos kiadást jelent, de sokkal nagyobb kárt lehet megelőzni vele, ha időben használják.

Mentési bemutató videón

Egy másik fontos tanulság is elhangzott: nem várhatunk mindent a hivatalos beavatkozóktól, magunknak is részt kell vállalnunk a helyzet megoldásában. Erre mutattak példát az ifjúsági vöröskeresztesek, akikről azt is érdemes tudni, hogy az országos verseny megnyerése után egy európai versenyen is tisztességesen helyt álltak. Videónkban az ő munkájukba is betekinthetnek Olvasóink. A mentési bemutató végén a civilek is tűzoltóruhába bújhattak és kipróbálhatták, milyen "egyszerű" szétvágni egy roncsot. Ehhez egy Yugo gépkocsi asszisztált.

Szombathely nevezetességei előtt is elgurultak a motorosok
Tánczos Mihály

A motorosok a bemutató után összegyűltek és rendőri felvezetéssel felvonultak Szombathely utcáin. A zuhogó eső ellenére nagyon sokan álltak ki az út szélére, várva a konvojt. A menet a Vízöntő utcába tartott, ahol gulyásparti, koncertek és jóízű beszélgetések zajlottak a Sörkertben.

A tapasztaltak alapján szükség van hasonló programokra, mivel közelebb hozza egymáshoz a közlekedésben résztvevőket. A rendőrség sem merev, monoton szervként jelent meg, a bemutatókba önkéntesként jelentkező motorosrendőrök is fokozták a hangulatot. A mentők és tűzoltók munkájába való bepillantás is segíthet sokaknak abban, hogy jobban képben legyenek, mi is zajlik nap mint nap az érdekünkben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Őrült bemutató és dögös kétkerekűek a motoros napon

Az idő rossz, a kedv viszont ragyogó volt a Magyar Motoros Napon Szombathelyen. Nézze meg, mit csináltak!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód