A félszemű (Savaria Mozi)
Joel és Ethan Coen, az amerikai független film fesztiválokon többször megkoronázott királyai az idei Oscar-versenybe olyan mozival neveztek, ami a velük kapcsolatban szinte már elvárt, zsánereket kiforgató groteszk-abszurd látásmóddal, fanyar coenes védjegyekkel szemben sokkal inkább klasszikus darabnak minősíthető.
A közönségelvárásokkal szembe hajózást tovább nehezítették, amikor Charles Portis magyarul éppen az ő variációjuk bemutatása idején megjelent könyvének adaptálásába fogtak. A félszemű a regény második megfilmesítése: 1969-ben ez történet hozta meg a szemkötős John Wayne számára az Oscar-díjat.
„… mindenért megfizetünk ezen a világon”
A film sztorija az egyik legklasszikusabb western-sémára épül. Tom Chaney (a megszállottakat gyakran alakító, itt csak a film utolsó harmadában feltűnő Josh Brolin) minden indok nélkül megöl egy gazdát, majd egy rablóbandához csatlakozva indián területre menekül.
Az áldozat talpraesett és életrevaló kiskamasz lánya, Mattie ( Hailee Steinfeld profi partnerei egyenrangú társa, óriási felfedezés) apja hagyatékának elrendezése után a gyilkossággal kizökkent időt és az erkölcsi világrendet is igyekszik helyretolni. Bár a felnőtt világ nem igazán siet segítségére, megtalálja az igazságszolgáltatás legeredményesebbnek tűnő eszközét. A kíméletlenül hatékony és tapasztalt békebírót, Rueben „Rooster” Cogburnt ( Jeff Bridges John Wayne-t simán feledtető alakítása - aminél idén csak egy jobb akadt a mezőnyben).
Nem egészen úgy alakul
Mattie a vállalkozás kezdetén maga sem gondolja, hogy milyen nehézségekkel kell majd birkóznia. Bosszúálló lovagja ugyanis nem csak szószátyár pisztolyhős, aki folyton a régi időkről szóló sztorikkal traktálja, hanem leginkább egy durva életbe belefáradt, az ivásra minden alkalmat (és a lány által adott előleget) felhasználó alkoholista öregember.
Mattie-nek tehát az idegen és veszélyes vidék lelki és fizikai megpróbáltatásai mellett még a férfi szelíd terelgetésével is vesződnie kell. Ráadásként csatlakozik hozzájuk a gyilkost még Texasban elkövetett bűnei miatt üldöző ranger. A kissé piperkőc, finomkodó beszédű La Boeuf ( Matt Damon remek, mint szinte mindig) nem csak a békebíróhoz hasonlóan bizalmatlan a lánnyal, nem csak folyamatosan verseng Cogburnnel, hanem a gyilkost Texasban akarja törvény elé állítani.
A lány, a texasi, a félvak és félvad nyugat
A hajsza egyre kietlenebb vidéken, a klasszikus préri helyett a fagyos és sáros erdőkben és hegyek között zajlik. A nyomok egyre ritkábbak, Mattie esélyei egyre halványabbak. Egyre furcsább és ijesztőbb alakokkal és élményekkel találkozik. Ráadásul úgy tűnik, hogy a két öntörvényű férfi közti egyensúlyozása sem jár sikerrel és a bajtársi szövetség dolgavégezetlenül bomlik fel.
Az utazás legkilátástalanabb pontján aztán Mattie hirtelen szembetalálja magát azzal az emberrel, akit keres. És bár úgy tűnik, mindkét bajtársa cserbenhagyta, a többfordulós tetőpont az erkölcsi világrend szolgálatában álló mindhárom főszereplő számára remek alkalmat kínál, hogy mindenféle hibájuk és gyengeségük fölébe nőjenek. Nem mellesleg igazságot szolgáltassanak…
Nem csak egy kalandfilm
A Coen-testvérek westernje magával a műfaji keretekkel ezúttal nem viccelődik. Sőt nagyon is komolyan veszik a rendkívüli helyzet és a szokatlan találkozások kínálta összes következményt. Szereplőikkel a rájuk jellemező mértéktartással (és ezúttal szeretettel) ironizálva, ugyanakkor a zsáner megkövetelte akciósságról sem megfeledkezve érzékenyen ábrázolják a bizalomnak a főhősök között lassan, de biztosan kialakuló folyamatát.
A térbeli utazás ezúttal komoly tétre menő önismereti túra mindhármuknak. Mattie gyerekből felnőtté érik. A békebíró a lány életének a bosszúállást követő megmentésekor saját önzősége fölébe nő. Még a texasi is képessé válik arra, hogy saját céljait két váratlanul baráttá lett társa érdekei alá rendelje.
A félszemű persze csak egy újabb kalandfilm. Egy olyan műfaj szabályai szerint, amelyet a filmtörténetben már sokszor eltemettünk. Egy történet a bátorságról, az igazságtételről, a barátságról és áldozatvállalásról meg hibáink gyötrelmes elfogadásáról. Gyönyörűen fényképezve (Roger Deakinsnek most már tényleg kijárna az a szobrocska!), remek színészi alakításokkal. És egy gyönyörű dallal.
