Müller Cecília szerint nincs szégyenkezni valónk a koronavírus halálozási adatok miatt

Magyarország úgy döntött, hogy aki az elhalálozás idején koronavírus-pozitív volt, azt a koronavírus miatt elhunytak közé sorolják.

Egy szakmai konferencián vett részt csütörtökön Müller Cecília országos tiszti főorvos. Itt elmondta, hogy az egyes országok nemzeti szinten döntötték el, kit sorolnak koronavírusban elhunytak közé.

Magyarország úgy döntött, hogy aki az elhalálozás idején koronavírus-pozitív volt, azt a koronavírus miatt elhunytak közé sorolják.

Nincs szégyenkeznivalónk, hiszen Magyarországon is minden rendelkezésre állt, ami a világon máshol is elérhető volt; a gyógyszer, az oltás és a betegellátásban nyújtott áldozatos munka - közölte.

Az átoltottságról elmondta, a magyar lakosság átlagban 63 százalékos átoltottságnál jár, szemben az európai uniós 72 százalékkal. Az első emlékeztető oltást is sokan felvették, majdnem ugyanolyan arányban, mint az alapimmunizálást adó vakcinát – tette hozzá.

Az országos tisztifőorvos beszélt arról is, hogy Magyarországon hat hullámban zajlott le a járvány, jelenleg a vírus omikronvariánsa és annak alvariánsai okoznak megbetegedéseket.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy számos tudományos tevékenységet, kutatást indított el járvány, ilyen volt a vírus örökítőanyagának szennyvízből történő kimutatása. Ezt a módszert a szakemberek továbbfejlesztették, és például a járványos gyermekbénulás vagy az influenza vírusát próbálják követni a szennyvízben.

A szakemberek a legvalószínűbb forgatókönyvnek azt tartják, hogy a koronavírus egy szezonális (jellemzően őszi-téli) kórokozóvá válik, azonban az influenza elleni védőoltással együtt évente egyszer beadott Covid-oltással kezelhetők lesznek a fertőzések - mondta Müller Cecília.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek