Munkában az SZKKA, a csapat elkezdte a felkészülést az NB I-es szezonra

Az új vezetőedző és a nyári igazolások is a fedélzeten.

A felnőtt csapat számára véget ért a nyári szünet, a hétfőn ugyanis hivatalosan megkezdték a felkészülést a 2024/25-ös NB I-es szezonra. Az első közös edzés előtt Dr. Hende Csaba tiszteletbeli elnök és Pődör Zoltán ügyvezető köszöntötte a csapatot és ismertette az előttük álló idényre vonatkozó elvárásokat, célkitűzéseket.

SZKKA, edzés
szombathelyikezilabda.hu

Természetesen az SZKKA új vezetőedzője, Bo Rudgaard Olsen is bemutatkozott, majd az alapozás első napján Lengyák György atlétika mesteredző irányításával a fizikai teszteken, felméréseken volt a fő hangsúly. A játékosok motiváltan álltak munkába, a felmérésekből pedig az is kiderült, hogy a személyre szabott nyári egyéni edzésterveknek köszönhetően kiváló állapotban is tértek vissza a szünetről.

A felkészülési időszakban a csapat szigorú edzésprogramot követ, napi két tréninggel, majd a második héttől kezdve számos edzőmérkőzés is szerepel a menetrendben. A felkészülési meccsek pontos időpontjairól hamarosan tájékoztatják a szurkolókat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport