Idén már a munkáltatók helyett is a NAV számolja az SZJA-bevallást

2018-ban a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét azoknak is automatikusan, külön kérés nélkül elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, akik korábban munkáltatójuktól kérték az adómegállapítást.

A munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, mert megszűnt a munkáltatói adómegállapítás. A NAV számukra is összeállítja a 2017-re vonatkozó szja-bevallási tervezetet. Ehhez semmilyen kérelmet nem kell benyújtani.

A tervezet, akár az adózó közreműködése nélkül is – ha nincs szükség kiegészítésre, javításra – 2018. május 22-én érvényes személyijövedelemadó-bevallássá válik. Az elkészített adóbevallási tervezeteket a NAV 2018. március 15-től az Ügyfélkapun keresztül elektronikus formában elérhetővé teszi.

Akinek nincs ügyfélkapuja, 2018. március 19-ig kérheti a tervezet postázását levélben, SMS-ben (06-30/344-4304) vagy a NAV honlapján elérhető űrlapon, formanyomtatványon (BEVTERK), továbbá telefonon, a 1819-es hívószámon, valamint az ügyfélszolgálatokon.

Az SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni ebben a formában: SZJA adóazonosítójel ééééhhnn (az SZJA, a számsor és a dátumok közé szóközt kell ütni).

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet elektronikusan és papíron is rendelkezni.

Aki maga szeretné szja-bevallását elkészíteni, a NAV honlapján, illetve ügyfélszolgálatain már most elérheti a 17SZJA nyomtatványt. Az új webes kitöltő felület 2018. január 8. óta elérhető a NAV honlapjáról, illetve a kormányzati portálról.

Adója 1%-át akár a Nyugat Média és Világháló Egyesületnek is adhatja!

Az adóbevallása EGYSZA lapjára csak be kell írnia a Nyugat Média és Világháló Egyesület adószámát. Adószámunk: 18889332-218

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet