„Tiltakozunk! Nem szeretnék a házunkkal szemben munkásszállót!” – írták a sárváriak az alá a videó alá, amit Klimits István független képviselő töltött fel a Facebookra. Sárvár kertvárosában ugyanis zúgolódnak az emberek, mert egy helyi cég munkásszállót tervez az egyik telekre, és sajnos a lakóknak elég sok negatív tapasztalatuk van az egyik helyi gyár által foglalkoztatott ukránokkal.
Tavaly decemberben például egy részegen gyújtogató vendégmunkás borzolta fel a kedélyeket. Elszabadultak az indulatok Sárváron a részegen gyújtogató ukrán vendégmunkás miatt 2020. December 18. 12:10 Az ügy kapcsán kerestük Kondora István polgármestert is, aki akkor nem osztott meg velünk sok mindent, mindössze annak a videónak a linkjét kaptuk meg, amiben a városi televíziónak nyilatkozott. Ebből pedig kiderült, hogy a rendőrség és a polgárőrség nem bizonyult elégnek, városőrséget is be kell vetniük. Úgy tűnik, a rendőrség és a polgárőrség nem elég, most még városőrséget is bevet Sárvár 2020. December 24. 08:01
Állítólag fontos a kertvárosiak nyugalma
Azóta kicsit mintha csillapodtak volna a dolgok, aztán jött az újabb fejezet a kertvárosi munkásszállóval, amiről a városi lapban bukkant fel egy hír. Mint Klimits a videóban elmondja, a két sárvári alpolgármester az egyik oldalon még arról beszél, hogy mennyire fontos a kertvárosiak nyugalma, aztán néhányat lapoz az ember és egy szép nagy hirdetés következik, ami mintha az ellenkezőjét bizonyítaná.
Ebben ugyanis az áll, hogy a Sárvár-Ház Kft. egy új befektetési formával „kedveskedik” az Ungvár utcánál. Egy 64 lakásos, mint 250 férőhelyes munkásszállót építenének az utca végén – mondja a képviselő, majd hozzáteszi, hogy ő bizony nem ismer olyan kertvárosit, akinek tetszene ez az ötlet.
Mi több, az itt lakók már amúgy is régóta mostohagyereknek érzik magukat a városban, mert állítólag nagyon sok problémával kell megküzdeniük a mindennapokban, de a képviselő szerint ez az új ügy most határozottan felülírja mindet.
Nem új keletű az ötlet
Klimits azt is elárulta, hogy nem újkeletű ez a kezdeményezés, 2018-ban már volt egy olyan ötlet, hogy lakóparkot szeretnének építeni erre a területre. A lakosság viszont az ellen is tiltakozott, aláírásgyűjtésbe kezdtek és bár nem tudni miért, de végül nem valósult meg ez a terv, úgy gondolja, talán tervezési hiba állhatott a háttérben.
Most viszont nem úgy tűnik, hogy célhoz ér a kertvárosiak haragja és tiltakozása. Klimits személyesen és telefonon is próbált beszélni a polgármesterrel, aki mindössze annyit mondott neki, hogy hamarosan a „megfelelő médián keresztül” fog nyilatkozni ez ügyben.
Közben a képviselőtől megtudtuk, hogy múlt héten sikerült összehozniuk egy megbeszélést és péntekre ígértek tájékoztatást, de végül csak annyit mondtak, hogy hosszadalmasabb lesz a tárgyalás és aznap még biztosan nem lesz döntés.
Megszólalt a polgármester
Mi azért mindezek ellenére elküldtük kérdéseinket Kondora István polgármesternek, illetve a Sárvár-Ház Kft.-nek is. A cégtől egyelőre nem kaptunk semmiféle választ, a polgármestertől viszont jött a reakció, ami a korábbival ellentétben elég terjedelmes lett.
Az Ungvár utcai munkásszállóval kapcsolatban azt mondta, hogy a szóban forgó telek több évtizede, még a privatizáció után került a Ferrosüt Kft. tulajdonából szombathelyi befektetőkhöz, és eredeti besorolása GE gazdasági övezet volt.
Aztán tulajdonosváltás következett és így került sárvári beruházók tulajdonába. Mint mondja, a város a telek lakóövezet melletti zöldterületi részét abból a megfontolásból sorolta kisvárosias övezetbe, hogy a gazdasági övezet zajhatását kevésbé érezzék a lakók. Ezt a képviselőtestület egyhangúlag megszavazta, tehát az ellenzéki képviselők támogatásával. A tulajdonosok ezután beépítési dokumentációt készíttettek és építési engedélyt kértek.
„A most kirobbant vita tehát egy tiszta jogi helyzetet kíván jogszerűtlennek beállítani és az indulatokat felkorbácsolni. A tervezett társasház megvalósítása tehát semmilyen jogszabályba nem ütközik, az önkormányzat azonban elkezdte a tárgyalásokat a befektetőkkel és az érintett lakók képviselőivel, hogy egy mindenki számára elfogadható kompromisszum jöjjön létre” – osztotta meg lapunkkal Kondora.
Mindent megtesznek a helyi lakosok nyugalma érdekében
És mivel a tavalyi gyújtogatós ügy kapcsán feltett kérdéseinkre akkor nem kaptunk érdemi választ, így ismét kértük a polgármester állásfoglalását az ukránhelyzettel kapcsolatban. Ezt most változtatás nélkül közöljük:
„Az ukrán munkavállalók sárvári jelenléte nem egyedi jelenség, hiszen Vas megye több településén is jelen vannak, sőt országosan jellemző, hogy multinacionális cégek a nagyszámú munkaerő igényüket vendégmunkások toborzásával orvosolják. Az ő elhelyezésüket a munkáltató Sárváron és a környező településeken oldja meg, szállításukat pedig helyi vállalkozásokkal végezteti. A vírushelyzet miatt azonban egyre nagyobb számban adják ki szállásaikat olyanok is, akik korábban az idegenforgalomban voltak érdekeltek és a turisták elmaradásával, hogy életben tudjanak maradni, átálltak a vendégmunkások fogadására. Az önkormányzat mindent megtesz a jövőben is annak érdekében, hogy a helyi lakosok nyugalma biztosított legyen, az ipari szereplők is megtalálják a számításaikat a városban, úgy, hogy tiszteletben tartják a város turisztikai arculatát is, hiszen ez valamennyiünk érdeke” – szólt a polgármester válasza.