Alig egy héttel ezelőtt borzolta a kedélyeket Sárváron
Ittas ukrán vendégmunkás gyújthatott fel két autót Sárváron - vérnyomon mentek a rendőrök 2020. December 17. 12:11 az az ukrán vendégmunkás, aki valamirért úgy döntött csütörtök hajnalban részegen, hogy felgyújt két autót. Ez pedig azért lényeges, mert a helyiek évek óta panaszkodnak arra, hogy rengeteg probléma van a vendégmunkásokkal, akiket az egyik ottani gyár foglalkoztat.
A múlt héten történtek miatt pedig elszabadultak az indulatok Sárváron,
Elszabadultak az indulatok Sárváron a részegen gyújtogató ukrán vendégmunkás miatt 2020. December 18. 12:10 a helyieknél ugyanis már nagyon kezd betelni a pohár, és változást várnak a cégtől, valamint a városvezetéstől is, hogy nyugodtabb körülmények között élhessenek.
A gyújtogatás kapcsán természetesen megkerestük Sárvár polgármesterét, Kondora Istvánt is még a múlt héten, aki a minap szűkszavúan válaszolt is. Persze a kért közleményt nem kaptuk meg, helyette a Sárvár Lendületben Facebook-oldalra irányított minket, ahol megosztották a városi televíziónak adott nyilatkozatát. Ami, reményeik szerint mindenkit megnyugtat majd.
A videóból kiderül, hogy a polgármester a hét elején egyeztetett a sárvári rendőrkapitánnyal arról, hogy hogyan és miként erősítsék a közbiztonságot a városban. Lényeg a lényeg, hogy nagyon úgy tűnik, a rendőrség és a polgárőrség nem elég, most még városőrséget is bevetnek majd Sárváron.
Kondora azt mondta, természetesen benne is támadtak aggodalmak a történtek miatt, tárgyalt már az egyik károsulttal és a rendőrkapitánnyal is sokat beszéltek az ügy hátteréről. Elárulta, hogy a városőrség ötlete már körülbelül egy éve felmerült, tanulmányozták külföldi és belföldi városokat is, ahol már működik ez a fajta védelmi rendszer és 2021-ben terveik szerint Sárváron is bevezethetik.
Szerinte a rendőrség, a polgárőrség és a városőrség hármasa már biztosan tudja majd kezelni a Sárváron felmerülő problémák nagy részét, de mint mondja, ha bármiféle „őrült fenevad” a városba téved, előre sajnos nem tudnak intézkedni, csak miután már megtörténik a baj.