Újabb erkély, újabb extraszép virágzuhataggal

Ezt megcsodálták már? Érdemes, míg az első fagyok meg nem tépázzák ezt futó csodát.

Nincs is annál üdítőbb látvány, mint egy benzingőzös belvárosi kereszteződésben, a délutáni csúcsforgalom kellős közepébe szorulva, a felettünk magasodó erkély virágzuhatagában gyönyörködni. Újabb csodára lettünk Ez valami extra szép – virágzuhatag egy Fő téri erkélyen 2013. September 06. 08:53 figyelmesek, a helyszínünk ezúttal is Szombathely, most a Vörösmarty utcában (a Szelestei úti kereszteződéshez közel).

Érdemes itt feltekinteni, mert szemet gyönyörködtető látvány ennyi futómuskátlit egy helyen látni. Ráadásul a környéken, mint a sivatagban, kopárak az utcafronti ablakok. Pedig milyen hangulatos lehetne egy-egy ilyen betonszürke utca.

Virágos erkély a Vörösmarty utcában
Virágos erkély a Vörösmarty utcában
BZ

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Ez valami extra szép – virágzuhatag egy Fő téri erkélyen

Hogy ne csak negatív, szennyes dolgokkal árasszuk el a médiát, következzen valami jó is. Megcsodálták már?

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód