Természetesen el lehet vitatkozni azon, hogy Orbán Viktor mennyire diktátor egy tízes skálán, vagy hogy a szombathelyi „szivárványkoalíció” miként dolgozik a menekültek városba betelepítésén, de a legtöbb embernek nem ezek az első számú gondjai, hanem hogy hol talál parkolót a belvárosban és miért úgy néznek ki az utcáink, járdáink, mintha a harmadik világban élnénk.
Akárhogy csűrjük-csavarjuk, a szombathelyi városvezetés e tekintetben elaludta az utolsó nyolc évet, és míg a látványberuházások (stadion, közterek stb.) haladtak, addig a lakókörnyezet hanyatlásnak indult.
Szombathely mélyrepülésben: kezd szétcsúszni a város és az ország
„A Tófürdő Bartók Béla felőli oldalán a kerítés és a sövény között térdig ér a falevél és a szemét évek óta. Ez jellemző az egész útra. A Perint-parti sétányon épült új vízelvezető árok tele falevéllel. A Csónakázó tó környékéről nem is beszélve. A sziget kutyafuttató lett. A tóparti sétányon pedig motorosok közlekednek.
Az utóbbi időben – minden bizonnyal nem függetlenül az őszi önkormányzati választástól – elindultak az ilyen jellegű fejlesztések is.
Parkolók épülnek és járdák szépülnek.
Ilyen például a 400 méter hosszú Nádasdy utca is, amelynek most álltak neki a munkások.
Hogy miért pont ez került sorra, azt nem tudjuk, és nem is tudtuk megkérdezni, mivel – nem panaszként, csak tényként írjuk le – nem hívtak meg a felújítást bejelentő sajtóeseményre.
Mindenesetre amikor szerda délután a helyszínen jártunk, már látványosan zajlottak a munkálatok. A MÁV-rendelővel szembeni járdaszakasz már hosszan fel van bontva, sőt már a szegélykövek is a helyükön voltak egy szakaszon.
Az biztos, hogy a városvezetés érzi, hogy nagyon lépni kellene valamit e területen, az más kérdés, hogy mire lesz elég a pénz és az idő.
A helyzet pikantériája, hogy az „ellenzéki költségvetés” félmilliárdnyi pluszpénzt csoportosított át
Megnéztük, valóban működésképtelen lesz-e Szombathely, ahogyan a Fidesz állítja 2019. April 03. 08:18 út- és járdafelújításra, innentől kezdve kommunikáció kérdése lesz, hogy a politikai felek majd hogyan osztozkodnak a sikereken és a kudarcokon.
Ramaty állapotban a szombathelyi járdák
Csak azért nem vesszük észre a romlást, mert hozzászokott a szemünk. Most már az isten pénze sem lenne elég a javításhoz.
Szombathely tényleg fejlődött, de az utak sokkal rosszabb állapotban vannak, mint amire emlékeztem
– mondja régebb óta külföldön élő ismerősöm, aki nemrég hazalátogatott.