Nagy üzlet sejlik valakiknek: konzultációt indít a MÁV

A MÁV-csoport előzetes piaci konzultációt indít, amelynek célja a vasúti járműflotta rendelkezésre állásának javítása – közölte a MÁV-csoport.

Kiemelték: az új tarifarendszernek is köszönhetően ma többen és többet utaznak a MÁV-csoporttal, mint a pandémia előtti – rekordot jelentő – időszakban. Az utas- és utazásszám növekedése ugyanakkor kihívást jelent a gördülőállomány biztosításában.

A MÁV-csoport vasúti személyszállító vállalata, a MÁV-START Zrt. ezt a kihívást – a használt és új járművek folyamatban lévő és tervezett beszerzése mellett – a meglévő flotta jobb rendelkezésre állásának biztosításával igyekszik kezelni.

E cél teljesítése érdekében a társaság előzetes piaci konzultációt ír ki „Vasúti járművek rendelkezésre állás alapú karbantartása, nagyjavítása, forgóváz cseréje, balesetes javítása és korszerűsítése” témában.

A közlemény szerint a piaci kapacitások felmérését célzó konzultáció értéke 950 milliárd forint. Ez keretösszeg, amely a szerződés megkötéstől számított nyolc évig biztosíthat fedezetet a járművek teljes körű karbantartására, nagyjavítására és balesetes járművek javítására.

Az új karbantartási modell eredményeként egy kézben összpontosulhat a MÁV-START által üzemeltetett vasúti járművek fenntartási rendszere, legfőképpen pedig minden járműtípus esetében növekedhet a rendelkezésre álló üzem- és üzletképes járművek mennyisége.

Az előzetes piaci konzultáció nem kötelezi szerződéskötésre a MÁV-csoportot, pénzmozgással nem jár – közölték.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek